13 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
Kezdőlapne pipáld kiElévült Milosevic fiának ügye

Elévült Milosevic fiának ügye

Az ügy elévülésére hivatkozva jogerősen felmentette a bűnvádi eljárás alól a belgrádi fellebbviteli bíróság Marko Milosevicet, a néhai Milosevic volt jugoszláv és szerb elnök fiát, aki ellen az volt a vád, hogy 2000-ben Pozarevac központjában súlyosan bántalmazott három szerb fiatalembert.

A bántalmazottak – Nebojsa Sokolovic, Momcilo Veljkovic és Radojko Lukovic – a milosevici rendszer ellen szerveződő Otpor (Ellenállás) nevű mozgalom tagjai voltak.

Mirjana Piljic, a fellebbviteli bíróság szóvivője kijelentette, hogy a bíróság lényegében jóváhagyta a pozarevaci elsőfokú bíróság 2011. november 17-én hozott felmentési ítéletét, arra hivatkozva, hogy az „ügy teljesen elévült”.

Az Otpor tagjai – akik közül Lukovic időközben közlekedési szerencsétlenségben meghalt – eljárást indítottak a Milosevic fiával kapcsolatosan felmentő ítéletet hozó Gordana Vidojkovic bírónő menesztéséért, arra hivatkozva, hogy az ügy aktáinak „elfektetésével” hagyta, hogy elévüljön a bűnvádi eljárás. A Vidojkovic bírónő felmentését célzó kezdeményezéssel egyetértett Snezana Malovic szerb igazságügyi miniszter is.

Az Otpor tagjai bejelentették, hogy a Strasbourgban székelő Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak jogorvoslatért.
Marko Milosevic 2000. október 6-án, alig pár órával azután, hogy összeomlott Slobodan Milosevicnek a hatalma, Oroszországba szökött és néhány hónappal később követte őt Moszkvába Milosevic felesége, Mirjana Markovic is.
Mindketten utóbb politikai menedékjogot kaptak az orosz hatóságoktól.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága az Emberi Jogok Európai Egyezménye betartásának felügyeletére létrehozott bíróság. A Strasbourgban székelő Európa Tanács intézményének a tanács mind a 47 tagállama részese. Az emberi jogi sérelmekkel kapcsolatos kereseteket az egyezményt aláíró államok és magánszemélyek nyújthatják be.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő