Ellenőrzik a külföldi rendszámmal közlekedő autósokat

Az észak-magyarországi régió megyéiben eddig kilenc olyan autós akadt fenn az ellenőrzéseken, aki külföldi rendszámmal, jogszerűtlenül használta személygépkocsiját – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-Magyarországi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtóreferense hétfőn az MTI-t.

Varga Zoltán elmondta: az észak-magyarországi régióban az ellenőrzési sorozat március eleji kezdete óta kilenc eljárást indított a NAV a külföldi rendszámot használó, magyarországi lakóhelyű autósok ellen. Egy autós esetében már megszületett a határozat, őt 200 ezer forintos közigazgatási bírsággal büntették, a többi esetben még tart az eljárás.

A Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyék alkotta észak-magyarországi régióban ellenőrzési pontokat állítottak fel, több helyen pedig a forgalomból emelik ki a járőrök a külföldi rendszámú autókat.

Azok, akik illegálisan, az adóelkerülésért használják a külföldi rendszámú autót, január közepéig lehetőséget kaptak arra, hogy kedvezményesen, a regisztrációs adó csaknem feléért kiváltsák a magyar rendszámot.

Míg tavaly az első negyedévben 390, az idén eddig 788 autó és motor regisztrációs adóigazgatási eljárását kezdeményezték, és bár a regisztrációs adó mintegy 40 százalékkal mérséklődött, a régióból 129 millió forint folyt be ebből az adónemből az államkasszába.

Az ellenőrzési akció tovább tart, és akik illegálisan használják a külföldi rendszámú autót, 800 ezer forintos bírságot is kaphatnak.

Hirdetés