6 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
Kezdőlapne pipáld kiEltűnések: a BRFK minden szálat újravizsgál

Eltűnések: a BRFK minden szálat újravizsgál

Nem maradhatnak megválaszolatlan kérdések a 2006-ban, főleg a Hajógyári-szigethez köthető ügyekben, így az eltűnt fiatalember ügyében – mondta egy kedd esti televíziós műsorban Fülöp Valter, a Budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese.

Az a felelős rendőri magatartás, ha azokat az eltűnési ügyeket, amelyek a Hajógyári-szigethez köthetők, a szervezet leporolja, azaz újravizsgálja annak érdekében, hogy ne maradjon nyitott kérdés – közölte az m1 Este című műsorában Fülöp Valter.

„A korábban közigazgatási eljárás keretében lefolytatott ügyekben korlátozottak voltak a hatóság lehetőségei, ezért mi azt mondjuk, hogy minden szálat újra vizsgálunk, még akkor is, ha végül eredménytelen lesz a nyomozás” – fogalmazott a magas rangú rendőrtiszt.

Fülöp Valter, aki maga is áttekintette az említett ügyeket, a műsorban elmondta: vannak olyan szálak, amelyeken nem ment végig a nyomozó hatóság, s ez még egyszer nem történhet meg. „Eredményeket várunk, hiszen az életvédelmi osztály legjobb nyomozói foglalkoznak az ügyekkel” – tette hozzá.

A Budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese szerint négy halálesetről illetve eltűnési esetről van szó, amelyből három fiú holtan került elő, a negyedik még nem. Megemlítette azt is, hogy a négy esetből háromnál az eltűntek a Hajógyári-szigeten lévő szórakozó helyeken tartózkodtak.

A rendőrségi korrupcióval összefüggő, a Központi Nyomozó Ügyészségnél folyó eljárásról nem kívánt nyilatkozni Fülöp Valter, ugyanakkor elmondta, hogy a tisztességes rendőrök nevében megköszöni a Nemzeti Védelmi Szolgálatnak a korrupciós ügyek felderítését, a Központi Nyomozó Ügyészségnek pedig azt, hogy az eljárásokat lefolytatja.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő