Erősítené az igazságszolgáltatást a Fidesz

Plusz 3 milliárd forintot adna a bíróságoknak Répássy Róbert; a Fidesz már eddig is több módosító indítványt nyújtott be, hogy e terülteknek a tervezettnél több pénz jusson.

A jövő évi költségvetéshez pénteken benyújtott kapcsolódó módosító indítványában Répássy Róbert, a Közigazgatási is Igazságügyi Minisztérium államtitkára azt javasolja, hogy a 2011. évre a bíróságoknak előirányzott 71,3 milliárd forintot emeljék meg további 3 milliárd forinttal. A képviselő indítványa indoklásában azt írja: a kormányprogramban rögzítették, hogy gyorsabb bírósági eljárásokra van szükség, mert az eljárások elhúzódása lehetetlenné teszi az igazságos és méltányos döntések megszületését.

A kormánypárti politikus szerint az eljárások gyorsítása miatt van szükség a forrásbővítésre. A kormányoldal a bíróságok támogatásának emelésére már nyújtott be módosító indítványokat. Rubovszky György (KDNP) és Kerényi János (Fidesz) három indítványt jegyez, összesen 4 milliárd forint “értékben”.

A képviselők azt javasolják, hogy az új, az alkotmányban biztosított szabály miatt – miszerint egyesbíró hatáskörében bírósági titkár is eljárhat – létszámfejlesztésre van szükség. Emlékeztetnek, hogy a költségvetés általános tartaléka terhére a célra már juttattak forrást az igazságszolgáltatásnak, de a két politikus szerint további 932,8 millió forintra van szükség. A kormánypárti képviselők másik javaslata arról szól, hogy plusz 600 millió forintot kellene fordítani igazságszolgáltatási beruházásokra: a Pest Megyei Bíróság és a Debreceni Városi Bíróság megfelelő elhelyezésére.

A harmadik módosító indítványukkal 2,5 milliárd forint plusz forrást adnának a bíróságoknak a jövőre a tervezetthez képest, azzal az indokkal, hogy a bíróságok éves költségvetési támogatása rendre elmaradt attól, amit az ellátandó feladatok és az európai színvonalú működéshez szükséges fejlesztések megkövetelnének. A bíróságoknak juttatna plusz forrást egy alkotmányügyi módosító indítvány is: a javasolt 576,7 millió forintos pluszt az egy évi szolgálati nyugdíjpótlékokra fordítana a testület.

Az igazságszolgáltatást az ügyészségen keresztül támogatná plusz forrással Lázár János és Rogán Antal. A Fidesz frakcióvezetője és gazdasági kabinetvezetője azt indítványozza, hogy további 988,8 millió forintot juttassanak az ügyészségnek, azért, hogy 55 fővel lehessen emelni a nyomozást végző ügyészek és a munkájukat támogató adminisztratív személyzet létszámát.

Hirdetés