Fedett jégpálya nyílik Hévízen

A tavalyi téli szezon sikeres kísérlete után november végén ismét jégpálya nyílik Hévízen, ahol a három hónapos nyitva tartás alatt koncertek és más programok is várják a látogatókat.

A hévízi önkormányzat tájékoztatása szerint a múlt évben még bérelt, idén azonban már saját tulajdonú jégpályán november 26-án csúszkálhatnak először a korcsolyázók. A piactér területén létrehozott fedett pályát a helybéliek ráadásul ingyen használhatják, de oktatási intézmények is igénybe vehetik, társaságok pedig a nyitvatartási időn túl akár ki is bérelhetik a képviselő-testület döntése alapján.

A 17-szer 27 méteres jégpályát és a mellette kialakított melegedőt az önkormányzati tulajdonú Gazdasági és Műszaki Ellátó Szervezet (GAMESZ) üzemelteti. A korcsolyázás kedvelői az erre a célra felállítandó jegykiadó automatából vásárolhatnak jegyet, akinek nincs korcsolyája, a helyszínen bérelhet.

A hévízi jégpálya a jövő év március 1-ig üzemel, ebben az időszakban a város teljes területén ingyenes lesz a parkolás is. A karácsony előtti időszakban adventi jégünnepet is rendeznek a pályán, ahol komoly- és népzenei műsorok mellett ingyenes könnyűzenei koncertekkel várják a kikapcsolódásra vágyókat.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés