Fidesz: “kórusban hazudtak” a szocialisták

A Fidesz szerint szerdán a szocialisták “kórusban hazudtak” a parlamentben, amikor a Lázár János-féle alkotmánymódosításhoz benyújtott módosító indítvány szavazása után azt állították, hogy a fideszes Meggyes Tamás nem volt jelen az ülésteremben.

L. Simon László, a Fidesz országgyűlési képviselője budapesti sajtótájékoztatóján bemutatott egy, az ülésről készített videofelvételt, amelynek alapján közölte: Meggyes Tamás bent volt az ülésteremben a szavazás idején, kézfeltartással jelezte a levezető elnöknek, hogy szavazott, de nem működött a szavazógépe.

A szocialisták azonban “kórusban” azt kiabálták, “bent sem volt, bent sem volt”, vagyis úgy állították be Meggyes Tamást, hogy csalt a szavazási procedúra során – mondta L. Simon László, aki emiatt arra szólította fel az MSZP-frakciót, kérjen bocsánatot a Fidesz képviselőcsoportjától és Meggyes Tamástól.

Hirdetés