12 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
Kezdőlapne pipáld kiFinn gépet fogtak el a Grippenek

Finn gépet fogtak el a Grippenek

Azonosítottak és – szakkifejezéssel: – elfogtak egy rádiókapcsolatot nem létesítő finn repülőgépet vasárnap a honvédség vadászgépei; a gép engedéllyel, de előzetes bejelentkezés nélkül repült át az ország légterén – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint néhány perc alatt „elfogták” a Kecskemétről felszálló honvédségi Gripenek a Kuvaitból Antwerpenbe tartó finn Falcon 50 típusú repülőgépet. A Romániából átrepülő, útvonalengedéllyel rendelkező magángépnek a határ előtt be kellett volna jelentkeznie a magyar légügyi hatóságoknál, ez azonban nem történt meg – tették hozzá.

A finn gépet – amely 12 óra 48 perckor Békéscsabánál lépett be a Magyar Köztársaság légterébe – a „készültségi géppár” négy percen belül „elfogta” és azonosította – olvasható a HM közleményében.

A finn repülőgép pilótája észlelve az „elfogást”, vészfrekvencián felvette a kapcsolatot a pilótákkal, akik a budapesti polgári légiforgalmi irányító szolgálat frekvenciájára irányították.

Miután a polgári szolgálat később tájékoztatta a honvédség veszprémi légi irányítási központját, hogy helyreállt a kétoldalú rádiókapcsolat, a két Gripen visszatért a bázisra, a finn gép pedig Sopronnál elhagyta Magyarország légterét – áll a közleményben.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő