11 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
Kezdőlapne pipáld kiFolytatódik a kemény tél Nagy-Britanniában

Folytatódik a kemény tél Nagy-Britanniában

Újabb havazások okoztak közlekedési fennakadásokat Nagy-Britanniában, ahol a múlt hét óta tart a korán érkezett kemény tél. A havazás, amely eddig elsősorban Skóciában és Anglia északkeleti térségeiben okozott jelentős közlekedési és ellátási zavarokat, kedden elérte a déli országrészt, így Londont is.

A brit fővárosban kedden többször is intenzíven havazott, és a Londont kiszolgáló öt nagy nemzetközi repülőtér közül az egyik, a város belterületén fekvő City már fennakadásokat jelentett.

Azon a három londoni repülőtéren, ahová budapesti járatok is érkeznek – Heathrow, Gatwick, Luton – kedd délután zavartalan volt a forgalom, csak azok a járatok késtek, amelyeknek a havazástól érintett más országrészekből kellett volna elindulniuk. Az ugyancsak Londont kiszolgáló Stansted repülőtér is működött, időnkénti késésekkel.

A skót főváros, Edinburgh repülőterén azonban csak kedd délután indult meg a forgalom, miután a folytatódó heves havazás miatt a légikikötő előző este óta zárva volt. Ez érintette a British Airways több olyan londoni járatát, amelyet a brit légitársaság a Malévval kódmegosztásban működtet.

Kedden a nagy havazás miatt leállították a Csatorna-alagúton át a brit és a francia partok között közlekedő vasúti teherszerelvényeket, a személyforgalom azonban zavartalan volt.

Skóciát és Észak-Angliát helyenként 60 centiméteres hó borítja, és sok helyen megbénult a közúti közlekedés. Az útfenntartó hatóságok kezdenek kifogyni az országutak szórására használt sóból, és a BBC keddi beszámolója szerint még Peruból is elindítottak egy hajónyi sószállítmányt Nagy-Britanniába az apadó készletek pótlására.

Az AA, a legnagyobb brit autóklub kedden közölte, hogy segélyszolgálata az előző 24 órában a szervezet 105 éves fennállásának legsűrűbb napját élte át: összesen több mint 20 ezer segélykérő hívás futott be a nagy hidegben és hóban elakadt, elromlott járművek vezetőitől.

A távlati előrejelzések szerint nem kizárt, hogy a korán érkezett kemény brit tél akár két hétig is eltart. Nagy-Britanniában 1993 óta nem volt ilyen kiterjedt havazás és fagy az évnek ebben a szakaszában.

Az előző brit tél is rendkívül kemény volt, a hőmérséklet sokszor süllyedt jóval mínusz 20 fok alá, és decembertől februárig szinte folyamatosan hótakaró borította az ilyen időjárásra teljesen felkészületlen ország jelentős részét.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő