5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
Kezdőlapne pipáld kiFolytatódik a köznevelési és az új önkormányzati törvény vitája

Folytatódik a köznevelési és az új önkormányzati törvény vitája

A köznevelési és az új önkormányzati törvényjavaslat általános vitájának folytatására kerülhet sor az Országgyűlés mai ülésén.

A parlament a szakképzésről szóló kormányzati előterjesztés tárgyalásával kezdi munkáját, a képviselők reggel nyolc órától összesen hat órában szólhatnak a javaslathoz, amelynek egyik fő célja, hogy a képzési szerkezetet – a szakirányokat és a létszámokat is beleértve – a gazdaság igényeihez igazítsa. A Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által jegyzett előterjesztés egyebek mellett általánossá teszi a hároméves szakiskolai szakképzést, valamint rögzíti a szakközépiskolák átalakuló funkcióját, amely szerint az érettségivel együtt munkakör betöltésére jogosító szakmai érettségit is szereznek a fiatalok.

A képviselők ezt követően a nemzeti köznevelésről szóló törvényjavaslat, előző hét keddről elnapolt általános vitáját zárhatják le három órában.

Hoffmann Rózsa kereszténydemokrata oktatási államtitkár a törvény céljaként akkor a megújulást, a felemelkedést, az ország versenyképességének biztosítását, a nemzeti közép megerősítését és a pedagógusok helyzetének rendezését jelölte meg.

Pokorni Zoltán, a Fidesz vezérszónoka ugyanakkor több ponton is jelezte, nem ért egyet a kormányzat szándékával, a volt oktatásügyi miniszter ide sorolta például az iskolafenntartás, a pedagógiai kultúra, az egész napos iskola, valamint a pedagógus életpálya kérdésének javasolt szabályozását.

Mesterházy Attila az MSZP vezérszónoka arra szólította fel Orbán Viktort és kormányát, vonja vissza „abdszurd, szűklátókörű és primitív” javaslatát. Balczó Zoltán, a Jobbik vezérszónoka arról szólt: a szakbizottsági ülésen kiderült, hogy a Fidesz ilyen formában nem támogatja a javaslatot, azaz szerinte nem tudni, megvan-e az indítványhoz szükséges parlamenti többség.

Osztolykán Ágnes, az LMP vezérszónoka az indítvány egészét elfogadhatatlannak nevezve arról beszélt, hogy rossz a törvényjavaslat iránya, az hamisan állítja, hogy az oktatás eredményessége javulni fog.

A Fidesz frakcióvezetője két nappal később számos módosító javaslatot nyújtott be az oktatási államtitkár által fémjelzett előterjesztéshez. Lázár János egyik indítványában például azt kezdeményezi: minden iskolatípusban központi felvételi vizsga sikeres teljesítése legyen a középfokú oktatási intézménybe történő felvétel előfeltétele.

Fideszes és kereszténydemokrata politikusok emellett kötelezően választható etika- vagy hit- és erkölcsoktatás bevezetését is javasolják.

Közben több civil szervezet és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) is a törvényjavaslat visszavonását kérte.

A Ház az ülésnap végén az új önkormányzati törvényről szóló általános vitát fejezheti be négy órában.

Tállai András államtitkár előző héten, a javaslatot ismertetve azt mondta, a kormány célja egy modern, költségtakarékos és feladatorientált önkormányzatiság kiépítése. Botka László az MSZP vezérszónoka ugyanakkor a magyar önkormányzatiság felszámolásaként és a települések jogfosztásaként értékelte a javaslatot, míg Apáti István, a Jobbik vezérszónoka bejelentette: pártja országos tiltakozó akciót indít a javaslat elfogadása esetén, Szilágyi Péter, az LMP vezérszónoka pedig az önkormányzatok kivéreztetésének nevezte az előterjesztést.
Az Országgyűlés e heti, négynapos ülése csütörtökön ér véget.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő