GfK: stagnál a napi fogyasztási cikkek forgalma

Stagnál a napi fogyasztási cikkek forgalma Magyarországon a GfK Piackutató Intézet legfrissebb felmérése szerint; a realista és az optimista becslések szerint jövőre már bővülés, 2012-ben kitörés valószínű, azt követően pedig évi 3 százalékon stabilizálódik a fogyasztás.
A napi fogyasztási cikkek piaca 2010 júniusában éves összehasonlításban globálisan 5 százalékkal nőtt, Nyugat-Európában az ütem pedig 0,9 százalék volt. Magyarországon a háztartások élelmiszer- és háztartási vegyi áru költései az év első nyolc hónapjában éves összevetésben 0,2 százalékkal mérséklődtek. Annak ellenére stagnál a fogyasztás, hogy a háztartások pénzvagyona növekszik – olvasható a piackutató közleményében.

A GfK megállapítása szerint többet fordítanak a háztartások a hitelek visszafizetésére és a biztonsági tartalékokra. Ugyanakkor változatlanul kevesebbet fordítanak ruházkodásra, utazásra, kultúrára.

A válság idején tapasztalt erős promóciós aktivitás mérséklődött. Az év első nyolc hónapjában értékben számolva a vásárlások 28 százaléka származott akciókból. A múlt év hasonló időszakában ez az arány 30 százalék volt, míg az azt megelőző évben szintén 28 százalék.

Hirdetés