10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
Kezdőlapne pipáld kiGMO: csaknem ezer hektárnyi kukoricát semmisítettek meg

GMO: csaknem ezer hektárnyi kukoricát semmisítettek meg

Magyarországon eddig körülbelül 950 hektáron termesztett génmódosított kukoricát semmisítettek meg, és azonosították az összes, ügyben érintett vetőmag-forgalmazót – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter csütörtökön a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.

Beszélt arról is, hogy további 2500 hektárt érint a szennyezett vetőmag, itt folyamatban van a hatósági eljárás. Ezekben a táblákban is megsemmisítik majd a kukoricát, azért, hogy ne kerüljön ki a természetbe a szennyezés – mondta a miniszter.

Fazekas Sándor hangsúlyozta: a tét, hogy Magyarország megőrizze genetikailag módosított szervezetektől (GMO) mentes státuszát. Kifejtette: körülbelül 950 hektárnyi kukoricánál volt a vetőmag egy ezreléket túllépően szennyezve, ennek a területnek a „lezúzása” már megtörtént.

Azonosították az összes, ügyben érintett vetőmag-forgalmazót, „több cégről is szó van” – mondta Fazekas Sándor. Kiemelte: a termelőkkel és forgalmazókkal együttműködve szeretnék tisztázni a helyzetet.

Magyarország GMO-mentessége a tavasszal elfogadott alkotmánynak is fontos része, a következő lépésben pedig arra fog javaslatot tenni, hogy tegyék büntethetővé a GMO-szennyezést, amelyek kapcsán el lehet majd járni büntetőjogi eszközökkel, illetve jogszabályt kell alkotni az ilyen esetben életbe lépő szankciókról is – jelezte a tárcavezető.

Elmondta: a szövegezés folyamatban van, és az új jogszabály tartalmazza majd a forgalomból való kivonás szabályait, a büntetési tételeket a GMO-mentesség megsértéséért, illetve azt is, hogy a céggel szemben milyen eljárások és milyen kárfelelősség lép életbe.

Jelenleg a Polgári törvénykönyv szabályozza az ilyen eseteket, de már a mostani lépésekkel is szeretnék világossá tenni, hogy meg kell őrizni Magyarország GMO-mentességét, és ha valaki ezt megsérti, akkor az állam részéről gyors, határozott reagálásra számíthat – hangsúlyozta Fazekas Sándor.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő