5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
Kezdőlapne pipáld kiGyurcsány: még egy kicsit maradjon Orbán!

Gyurcsány: még egy kicsit maradjon Orbán!

Gyurcsány Ferenc szerint „nagy baj lenne, ha holnap összeomlana a kormány”, nem azért, mert jól végzi a dolgát, hanem mert „egyelőre se közel, se távol nem látszik olyan kormányzati erő, amely az Orbán utáni időkre stabilitást és prosperitást tudna hozni”.

Orbánnak menni kell, de még egy kicsit maradjon – írta a volt kormányfő szerdai Facebook-bejegyzésében.

A Demokratikus Koalíció (DK) vezetője úgy látja, a mai magyar ellenzék – idesorolva a DK-t is – „politikai, morális, emberi, szervezeti értelemben szétforgácsolt, belső viszonyait a sokfajta bizalmatlanság, előítéletesség, túlérzékenység jellemzi”. A demokratikus ellenzék szervezetei, pártjai, személyiségei alig-alig beszélnek egymással, energiájuk jelentős részét az egymással szembeni rivalizálás, lábtaposó tolakodás köti le, ugyanakkor nem rendelkezünk közös programmal arra, hogy mi következzen Orbán után – fogalmaz.

Gyurcsány Ferenc szerint az ellenzéknek egyrészt fokoznia kell a nyomást az Orbán-kormányon annak érdekében, hogy változtasson politikai irányvonalán, vagy ha arra nem képes, akkor távozzon, emellett fel kell gyorsítania az általa nyújtott alternatíva kidolgozását és a választóknak történő bemutatását.

Gyurcsány Ferenc bejegyzésében valószínűnek nevezi, hogy „ha egyáltalán, akkor valamilyen koalíció léphet majd Orbánék helyére”, de – mint írja – nem leváltani lesz nehéz Orbán Viktort, hanem kormányozni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő