Gyurcsány: “még jól alszom, nem szedek nyugtatót”

Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor börtönbe akarja vetni, de a volt miniszterelnök a “Fidesz hajtóvadászatától” még jól alszik, “vele törököt fognak”. Gyurcsány Ferenccel a csütörtöki 168 órában jelent meg interjú.

“Orbánra én politikai ellenfélként tekintek, akit szeretnék legyőzni a politikai játékszabályok keretei között. Ő viszont személyes ellenségének tart. Ne kerülgessük: Orbán Viktor engem börtönbe akar vetni. Ennek próbálnak érvényt szerezni szinte bármilyen eszközzel – most épp az ügyészséget presszionálva, felrúgva a demokratikus elveket” – mondta a volt kormányfő. “A Fidesz hajtóvadászatától én még jól alszom, nem szedek nyugtatót. Velem törököt fognak” – tette hozzá.

“Az utolsó utáni pillanatig azért kell küzdeni – és én ezt teszem –, hogy az MSZP egyben maradjon – mondta. Az MSZP egységéről, saját platformjáról úgy nyilatkozott: meggyőződése, hogy a Fideszre csak egy nagy demokratikus balközép szövetség mérhet vereséget.

“Ezért arra törekszem – és ezt javasoltam az MSZP elnökségének –, hogy nyissunk balra és középre, alakítsuk ki a ’89-es demokraták széles politikai és társadalmi koalícióját. Külön-külön csoportokban egyikünk sem tud nyerni” – mondta Gyurcsány Ferenc az interjúban.

Hirdetés