Hajléktalanok újrakezdéséhez gyűjt Józsefváros

Gyűjtést indított és segélykoncertet szervez a józsefvárosi önkormányzat a kerületben hajléktalanná vált emberek támogatására.

A kerület arról tájékoztatta az MTI-t, hogy bútorokat, lakás-felszerelési eszközöket, háztartási gépeket, lakástextileket, valamint a mindennapi életvitelhez szükséges tisztító- és tisztálkodó szereket, ruhákat, tartós élelmiszereket várnak a városrész intézményeinél és cégeinél munkát vállaló hajléktalanok szolgálati szállásának berendezéséhez, otthonossá tételéhez. Emellett olyan magánszemélyek, szervezetek, cégek jelentkezésére is számítanak, akik részt vennének a programba bevont komfort nélküli önkormányzati lakások felújításában.

Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-nek úgy fogalmazott: „szeretnénk gondoskodni azokról a hajléktalanokról, akik itt, Józsefvárosban éltek mielőtt elveszítették otthonukat. Kilátástalan helyzetük ellenére ők is ennek a közösségnek, Józsefvárosnak a tagjai, ezért szeretnénk együtt megtenni mindent, hogy újra, teljes értékű életet élhessenek” – tette hozzá.

Az önkormányzat december 1-jén segélykoncertet is szervez, az ebből származó bevételt ugyancsak a hajléktalanok újrakezdésére fordítják. A rendezvényen fellép mások mellett a Latin Duó, vagyis Tátrai Tibor és Szűcs Antal Gábor, Ferenczi György, a Rackajam, valamint az Állami Népi Együttes táncosai.

A városrész képviselő-testülete október elején fogadta el a Józsefvárosi LÉLEK (Lakhatási, Életviteli, Lelkisegítség-nyújtási, Egzisztenciateremtési Közösségi) programot, amely a kerületben hajléktalanná vált emberek felzárkóztatásának elemeit tartalmazza.  A programban résztvevők lelki segítséget és egészségügyi ellátást kapnak, személyre szabott munkához segítik őket és biztosítják a lakhatásukat.

A program első ütemére október végén 61 millió forintot különített el az önkormányzat.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés