Halálos munkahelyi baleset – kizuhantak a darzból

Halálos munkahelyi baleset történt szerdán Marcaliban, egy emelőkosaras daruból kizuhant két munkás, egyikük a helyszínen meghalt, társát súlyos sérüléssel szállították kórházba – közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Méhes Dóra tájékoztatása szerint a marcali önkormányzat épületénél az önkormányzat alkalmazásában lévő munkások balesetet szenvedtek, miközben egy daru kosarában 8 méter magasan egy hálót szerettek volna kihúzni a csatornára.

Az elsődleges megállapítás szerint meghibásodott a daru szerkezete, a kosár megbillent és az abban tartózkodó két munkás a járdára zuhant – számolt be a baleset körülményeiről a sajtóreferens.

Közölte: egy 52 éves helyi férfi a helyszínen meghalt, társa, egy 53 éves, szintén helyi lakos, az elsődleges információk szerint súlyos sérüléssel szállították a marcali kórházba.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt rendelt el nyomozást.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés