Hamarosan elkészülnek a a Nemzeti Múzeum átalakítási tervei

A Mányi István Építész Stúdió Kft. tervezheti nettó 88 millió forintért a Magyar Nemzeti Múzeum és a Múzeumkert átalakítását. A feladat magában foglalja az épület kiszolgáló-logisztikai funkcióinak bővítését, a kerthasználatot akadályozó gépkocsik elhelyezését, és az épület udvarainak hasznosítását. Új közönségforgalmi tereket kell kialakítani, a látogatói útvonalakat és bejáratokat újra kell szervezni, és feladat ez utóbbiak akadálymentesítése is.

A raktárak a föld alatt lesznek, létesítenek egy észak-déli irányba futó, fedett, földalatti utcát is, ahol múzeumbolt, rendezvényterem, gyermekmegőrző és étterem kap helyet – közölte Mányi István építész.

A tervek szerint a múzeum két udvarát “hálószerű üvegtetővel” fedik majd, itt kaphatnának helyet a nagykiállítások és egyéb rendezvények, például a bálok. Az építész leszögezte: sehol nem bontják meg az épületet. Az új bejáratot “egy filigrán oszlopsor” jelzi majd fedett utca végén. Mint mondta, a bővítésekkel nem veszélyeztetik az épület körül lévő növényzetet, a tervek meghagyják a fák mintegy 98 százalékát.
A Nemzeti Múzeum és a Múzeumkert fejlesztésére kiírt pályázatra 61-en adtak be érvényes munkát. A terveket a nagyközönségnek is bemutatták: a pályamunkákból a Múzeumok éjszakáján nyílt kiállítás.

Hirdetés

Comments are closed.