Hat tonna intimbetétet tüntetett el a csaló

Jelentős kárt okozó csalás miatt vett őrizetbe a rendőrség egy 44 éves mányi férfit – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság megbízott sajtószóvivője pénteken az MTI-vel.

Hajas Zoltán elmondta: a férfi egy betéti társaság nevében kapott nemzetközi fuvarmegbízás alapján hat tonna intimbetétet rakodott be járművébe az egyik budapesti gyárban, ám az árut nem szállította le az ukrajnai lerakóhelyre.

A közel 12 millió forint értékű szállítmányt nincs meg – tette hozzá a százados. Az ügyben a rendőrség kezdeményezte a gyanúsított előzetes letartoztatását.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés