12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
Kezdőlapne pipáld kiHázi őrizetbe került Hagyó Miklós

Házi őrizetbe került Hagyó Miklós

Megszüntette Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes előzetes letartóztatását, és elrendelte házi őrizetét a bíróság szerdán – közölte a Fővárosi Bíróság a honlapján.

A Fővárosi Bíróság a 2011. február 23-ai végzésében a bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt „H. Miklós és társai ellen” a Központi Nyomozó Főügyészségen indult büntetőügyben – megváltoztatva a Pesti Központi Kerületi Bíróság határozatát – megszüntette H. Miklós előzetes letartóztatását, és házi őrizetét rendelte el – olvasható a közleményben. A végzés jogerős.

A házi őrizet az első fokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, legfeljebb azonban 2011. március 23-ig tart.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság legutóbb február 16-án, május 17-ig hosszabbította meg Hagyó Miklós előzetes letartóztatását. A végzés ellen fellebbezett Hagyó Miklós és védője.

A Fővárosi Bíróság szerint az ügyészi indítványban felhozott körülmények – többek között az, hogy az elkövetői kört még nem derítették fel, további nyomozati cselekmények várhatók – olyan, minden nyomozásra jellemző általánosságok, amelyek nem támasztják alá azt, hogy Hagyó Miklós előzetes letartóztatásának megszüntetése a további eljárás sikerét veszélyeztetné, vagy megnehezítené.

A bíróság egyetértett az ügyészség és az elsőfokú bíróság álláspontjával, miszerint H. Miklós esetében – figyelemmel a gyanúsításban szereplő cselekmények jellegére és tárgyi súlyára, a büntetőjogi fenyegetettség mértékére – szükség van a kényszerintézkedésre, azonban a Fővárosi Bíróság szerint nem feltétlenül szükséges annak legszigorúbb változatát alkalmazni.

A nyomozás eddigi és várható időtartamára, valamint az egyéb körülményekre tekintettel az előzetes letartóztatással elérni kívánt célok a házi őrizettel is biztosíthatók – írták.

A volt szocialista főpolgármester-helyettest 2010. május 26-án helyezték előzetes letartóztatásba, miután az országgyűlési választásokat követően megszűnt mentelmi joga. Csaknem két héttel korábban, május 14-én gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.

A gyanú szerint Hagyó Miklós közvetlenül vagy közvetítőin keresztül utasításokat adott a BKV vagyongazdálkodási kötelezettséggel rendelkező egyes vezetőinek arra, hogy a közlekedési cég számára szükségtelen szerződéseket kössenek, például a HÉV utastájékoztató rendszerével, tanácsadással, kommunikációs tevékenységekkel összefüggésben. Augusztus végén zsarolással is meggyanúsították: a hatóságok szerint 2008-ban főpolgármester-helyettesként arra utasította Balogh Zsoltot, a BKV akkori megbízott vezérigazgatóját, hogy adjon át neki évente 15 millió forintot.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő