Hűtőtáskában lapultak a védett madarak tetemei

Több mint százötven madártetemet találtak a vámosok egy olasz férfi autójában a 43-as főúton; a férfi ellen természetkárosítás miatt indult eljárás – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vasárnap az MTI-vel.

Az előző napi ellenőrzés során a sofőr azt mondta a pénzügyőröknek, hogy bejelenteni való jövedéki terméket nem hozott magával, a gépjármű vizsgálata során azonban az utastérben lévő hűtőtáskából 156 madártetem került elő, azok szállításához azonban nem volt engedélye – tájékoztatott Némedi Varga Éva, a NAV Dél-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtóreferense.

A természetvédelmi hatóság munkatársának szakvéleménye alapján a madarak mindegyike védett fajhoz tartozik: énekes rigó, réti pityer, búbos pacsirta, sordély, mezei pacsirta, kalandrapacsirta, kenderike, tengelic, barázdabillegető.

A pénzügyőrök a másfél millió forint eszmei értéket meghaladó szállítmányt lefoglalták. Az olasz sofőr ellen a Makói Rendőrkapitányság természetkárosítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást – tette hozzá az őrnagy.

Hirdetés