Iskolai késelés: stabil a súlyos sérült fiú állapota

Stabil annak a fiúnak az állapota, akit mentőhelikopterrel szállítottak a mentők kórházba, miután megszúrta egy társa szerda délelőtt egy tiszaújvárosi középiskolában – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján. A Borsod Online információi szerint a rendőrök elfogták a feltételezett elkövetőt, de ezt a főkapitányság nem erősítette meg.

A rendőrség honlapján szerda délután azt közölték: a tiszaújvárosi középiskola mosdóhelyiségében történt késelés körülményeit a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya vizsgálja.

“A bűncselekmény során egy 14 éves fiú könnyebben sérült, míg társát, egy 13 éves fiút mentőhelikopterrel szállítottak kórházba. Állapota stabil. A helyszíni szemle és a körülmények pontos tisztázása, az elkövető beazonosítása jelenleg is folyamatban van” – olvasható a közleményben.

Csiba Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház főigazgató-főorvosa az MTI-nek azt mondta: a súlyosan megsérült fiú állapotáról a szülők kérésére nem adhat részletes tájékoztatást.

Fülöp György, Tiszaújváros alpolgármestere, aki megválasztása előtt az intézmény igazgatója volt, az MTI-vel azt közölte: megdöbbent a történteken, remélik, hogy a súlyosan megsérült diák felépül.

Az Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskolából a tanulókat déli 12 óra előtt hazaengedték, közülük többen is azt mondták: úgy tudják, a késelő fiú nyakon és hátba szúrta 7. évfolyamos társát, a 9. évfolyamos fiú pedig a karján sérült meg. Sajtóinformációk szerint a tanulók hazaengedése előtt valamennyiük holmiját átvizsgálták; azt a kést keresték, amellyel az egyik tanuló megszúrta két társát.

A Borsod Online úgy tudja, a rendőrök elfogták a feltételezett elkövetőt, a diákot a rendőrök egy autóbuszról állították elő. A gyerekek elmondása szerint ez a fiú nem akarta beengedni társait a mosdóba a szünetben, mert – állítják a gyerekek – valamilyen kábítószert fogyasztott. Ennek ellenére be akart menni a fiatalabb fiú, akkor szúrta meg őt a diáktársa – írta a hírportál. Mint hozzátették, a gyerekeket csütörtökön rendkívüli osztályfőnöki órán tájékoztatják az iskolában történtekről.

A helyszínelés jelenleg is tart.

Hirdetés