7 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
Kezdőlapne pipáld kiIttas volt a képviselő halálát okozó sofőr

Ittas volt a képviselő halálát okozó sofőr

Ittas volt az a gépkocsivezető, aki idén március 16-án a késő esti órákban a forgalommal szemben haladva egy szabályosan közlekedő autóval ütközött az M3-as autópályán, saját maga és két vétlen ember, köztük Arnóth Sándor fideszes parlamenti képviselő, püspökladányi polgármester halálát okozva. A nyomozás eredményét a hétfőn tette közzé a rendőrség honlapján a Pest Megyei Rendőr–főkapitányság (PMRFK).

A halált okozó ittas járművezetés, illetve közúti veszélyeztetés megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozás során számos tanút hallgattak meg, és igazságügyi szakértőket is kirendeltek – írja a rendőrség.

A tanúk elmondása szerint J. Cs. aszódi lakos az M3-as autópályán a főváros irányából Hatvan felé közlekedett autójával, majd az 50. kilométerkő környékén megfordult és a belső sávban elindult a forgalommal szemben.

Az autópálya fővárosból kifelé vezető oldalán, a 42. kilométerkőnél J. Cs. frontálisan összeütközött egy szabályosan közlekedő autóval, az ütközés következtében ő maga, valamint a másik autó két utasa a helyszínen életét vesztette – folytatódik a beszámoló, amely kitér arra is, hogy az érintett útszakaszon a balesetet követő percekben a váratlan forgalmi akadály miatt több anyagi káros baleset történt, feltehetően csak a járművezetők ébersége és gyors reakciója akadályozta meg a további személyi sérüléseket.

Az eljárás során kiderült, hogy a baleset bekövetkezésekor J. Cs. ittas állapotban volt, de a rendőrség a gyanúsított halála miatt megszüntette a nyomozást az ügyben – olvasható a PMRFK közleményében.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő