Jó nyelvtudás és kiváló kommunikációs készség a megfelelő munkahely záloga

A Budapesti Gazdasági Főiskolán 2008-ban és 2010-ben végzett fiatal munkavállalók csaknem fele első munkahelyén dolgozik, havi nettó átlagkeresetük 160 ezer forint – többek között ezekre az eredményekre világított rá a Budapesti Gazdasági Főiskola diplomás pályakövetési rendszere keretében végzett kutatás, amelynek összegzését az MTI-hez is eljuttatták.

A kutatásban több mint hétszáz, 2008-ban és 2010-ben végzett BGF-es hallgató vett részt, célja az volt, hogy az intézmény feltérképezze korábbi hallgatóinak munkaerő-piaci tapasztalatait, illetve továbbképzési terveit.

A felmérésből kiderült, hogy a 2008-ban diplomázó hallgatóknak munkakereséskor még elegendő volt 24-25 jelentkezést elküldeniük, öt állásinterjú alatt pedig többnyire munkát is ajánlottak nekik. Vélhetően a gazdasági válság hatására a két évvel később végzetteknek már 37 helyen kellett munkára jelentkezniük, és állásinterjúból is több, átlagosan hét kellett a sikerhez.

A kutatás szerint a megkérdezett hallgatók 43 százalékának az abszolutórium megszerzésekor már volt főállású munkaviszonya, és a korábbi BGF-esek 86 százaléka a szakmájában helyezkedett el. A válaszadók 88 százaléka a piaci szférában talált állást.

Az összegzésből az látszik, hogy a 2008-ban diplomát szerzők körében magasabb volt a végzéskor aktívan dolgozók aránya, mint a 2010-ben végzett hallgatók körében. Ebben vélhetően a pénzügyi-gazdasági válság hatása tükröződik. A megkérdezettek valamivel több mint fele a végzése óta az első munkahelyén dolgozik, negyedük egyszer váltott állást.Az öregdiákok jelenlegi nettó átlagkeresete 160 ezer forint – havi 160 munkaórával számolva.

A válaszadók 22 százaléka pénzügyi, biztosítási tevékenységgel foglalkozik, 13 százalékuk kereskedelmi vállalkozásban dolgozik, és ugyanilyen a feldolgozóipari cégeknél elhelyezkedők aránya is.
A képzés ideje alatt vagy utána az öregdiákok 14 százaléka szerzett további felsőfokú végzettséget.

Az öregdiákok véleménye szerint a munkaerő-piaci érvényesüléshez elsősorban jó nyelvtudás, kommunikációs készség és az önálló munkavégzés képessége kell – olvasható az összegzésben.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés