Jobbik: tovább mélyült a szociális válság

A Jobbik szerint a kormány gazdaságpolitikája – mindenekelőtt az egykulcsos adó bevezetése – tovább mélyítette a szociális válsághelyzetet; az ellenzéki párt véleménye alapján ezt jelzi, hogy egy év alatt 124 ezerrel nőtt azon hitelesek száma, akik legalább három hónapja késnek törlesztőrészletükkel.

Volner János frakcióvezető-helyettes pénteken sajtótájékoztatón elmondta: június végén 806 ezer magánszemély szerepelt a központi hitelinformációs rendszer (khr) feketelistáján, 18 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor, és 5 százalékkal – 38 ezer emberrel – több, mint az elmúlt év végén. A listán szereplők többségének a minimálbér összegénél nagyobb hátraléka van legalább három hónapja.

A jobbikos politikus szerint mindez azt mutatja, hogy az Orbán-kormány gazdaságpolitikája nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, az egykulcsos adó bevezetése nem vezetett a gazdaság élénküléséhez, és nem bővült kellő mértékben a foglalkoztatás sem. Ehelyett – tette hozzá – a jövedelemkiáramlást növelte az egykulcsos személyi jövedelemadó.

Az ellenzéki képviselő ezért adópolitikája felülvizsgálatára szólította fel a kormányt, hangsúlyozva: pártja méltányos, a közteherviselést biztosító adórendszert tart szükségesnek.

Az MTI felvetésére, hogy az egykulcsos adórendszer bírálata egyike azoknak a kérdéseknek, amelyekben a három ellenzéki párt egyetért – és az LMP a többi között erre hivatkozva tett javaslatot az együttműködésükre annak érdekében, hogy a következő választáson együtt kétharmados többséget szerezzenek, majd “alkotmánykorrekció” után új választáson méressék meg magukat -, Volner János azt mondta: természetes, hogy egyes ügyekben közel áll az ellenzéki erők véleménye, de nem hisz benne, hogy ez együttműködési kényszert szülne.

Hozzátette: a Fidesz népszerűségének nagy arányú visszaesése e nélkül is “törvényszerűen bekövetkezik, ha a Széll Kálmán Terv rendelkezései életbe lépnek, és megtörténnek az újabb megszorító intézkedések”.

Kitért arra is, hogy noha az egykulcsos adót a Jobbik, az MSZP és az LMP hasonlóan ítéli meg, abban azonban nincs egyetértés köztük, hogy milyen adórendszer volna kívánatos.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

Comments are closed.