6 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
Kezdőlapne pipáld kiJövő kedden lehet zárószavazás Lázár javaslatairól

Jövő kedden lehet zárószavazás Lázár javaslatairól

Jövő hét kedden lehet a zárószavazása a Fidesz frakcióvezetője által benyújtott törvényjavaslatoknak, amelyek a 98 százalékos különadóval, valamint az Alkotmánybíróság (Ab) hatáskörével kapcsolatosak. Ezt Lázár János mondta újságíróknak a Fidesz-KDNP hétfői frakcióülése előtt az Országházban.

Szavai szerint ha a javaslataihoz érkeznek bizottsági módosító indítványok – ami szinte biztos -, akkor jövő hét kedden lehet az előterjesztéseinek zárószavazása a parlamentben. A Fidesz frakcióvezetőjének jelenleg három olyan javaslata van a Ház előtt, amelyet azután nyújtott be, hogy az Ab megsemmisítette a 98 százalékos különadóról szóló jogszabályt.

A politikus egyrészt ismét benyújtotta – gyakorlatilag változatlanul – a különadóval kapcsolatos javaslatát, másrészt kezdeményezte az alkotmány és az Alkotmánybíróságról szóló törvény módosítását is azért, hogy a népszavazási tilalom alá eső kérdések kerüljenek ki az Ab hatásköréből.

A 98 százalékos különadót érintően ugyanakkor a Fidesz frakcióvezetője hétfőn bejelentette: azt javasolja, emeljék fel az adó összeghatárát 3,5 millió forintra, amelybe a szabadságmegváltás nem tartozna bele. Az állami és önkormányzati vezetők, valamint az állami és önkormányzati cégek vezetői esetében azonban megmaradna a különadó 2 millió forintos összeghatára a szabadságmegváltással együtt. A különadót öt évre visszamenőleg kellene megfizetni. A módosítási javaslatot várhatóan még hétfőn az Országgyűlés költségvetési bizottsága fogja benyújtani.

Az alkotmánymódosítással összefüggésben pedig a parlament alkotmányügyi bizottsága nyújt majd be módosító javaslatot, amellyel – a testület elnökének korábbi nyilatkozata szerint – finomodhat az eredeti indítvány.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő