5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
Kezdőlapne pipáld kiJövőre érzékelhető lesz a közmédiareform

Jövőre érzékelhető lesz a közmédiareform

Várhatóan már jövőre érzékelhető lesz a közmédia reformja a piacon – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója az Üzlet-e a média 2011-ben? című szerdai konferencián, Budapesten.

Böröcz István arról is beszélt, hogy a szerkezeti átalakítás elkerülhetetlenül létszámleépítéssel jár majd. Az integrációval, az intézmények egy helyre költöztetésével, a párhuzamosságok megszüntetésével és a létszámleépítéssel felszabaduló forrásokat tartalomkészítésre, tartalmi szolgáltatásokra, minőségi produkciók készítésére fordítja majd a közmédia – mondta Böröcz István.

Az év végéig „érdemi, lényeges létszámleépítésre kell számítani” – jelentette ki a vezérigazgató, de ennek mértékéről nem beszélt. Utalt arra, hogy a leépítés bejelentése előtt a szakszervezetekkel kell egyeztetniük. Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy egészen pontosan még nem tudni, mely területeken hány munkavállalót érint a leépítés.

Az MTVA-nak jelenleg 3063 munkavállalója van, és további mintegy háromszázan dolgoznak az egyes zrt.-knél – közölte Böröcz István. Hozzátette: a tervek szerint az év harmadik negyedévében várhatóan megszűnnek, „elolvadnak” a divíziók, és a helyükön kialakul az alap végleges szerkezete.

A Duna Televízió még az idén a Kunigunda utcai objektumba költözik. Az év végére a közmédia három telephelyen működik majd, mivel az MTI a Naphegyen, a Magyar Rádió pedig a Bródy Sándor utcában marad egyelőre – jelentette ki. Távlati cél az intézmények összpontosítása a Bojtár utcai, Kunigunda utcai területen – mondta a vezérigazgató. Hozzátette, hogy a Duna Televízió ingatlanát nem akarják eladni, a székházat más módon kívánják hasznosítani. Böröcz István elmondta, hogy az integrációt az év végére befejezik: kialakítják a zrt.-k és az alap közötti szerződéses viszonyrendszert.

Ekkor majd érdemes lesz feltenni azt a kérdést, hogy – „a távlati kis magyar BBC-modellt látva, vizionálva” – megállhat-e az integráció ezen a ponton – közölte. Böröcz István, aki maga is részt vett az új konstrukció megtervezésében, és részese volt a háttér-kodifikációs munkálatoknak is, előadásában az integráció indokai között említette, hogy a közmédia egyes intézményei között nem volt összhang, sok volt a párhuzamosság, a társaságok egymástól elszigetelten tevékenykedtek. Ez olyan luxus, amelyet Magyarország nem engedhet meg magának – jelentette ki a vezérigazgató.

Történetének második legnagyobb átalakulásán megy át a Magyar Távirati Iroda – jelentette ki az MTI Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a konferencián. Belénessy Csaba elmondta, hogy „megingathatatlan” a szándék az MTI közszolgálati tartalmainak ingyenessé tételére.

A Magyar Távirati Iroda 135 éves fennállásának második legnagyobb átalakulásán megy át. A cél az, hogy a közszolgálati csatornák egységes szerkezetben dolgozzanak – mondta a vezérigazgató. Az MTI átalakítása a teljes munkafolyamat harmadánál tart. Az MTI gyártja és felügyeli a közszolgálati televíziók híradóit és a rádió krónikáját, április elejétől pedig egy helyszínről, a Kunigunda utcából sugározzák a Duna TV és az MTV híradóját. A tervek szerint két hónap múlva a Krónika is Óbudáról sugározhat – közölte.

Belénessy Csaba (képünkön) szerint hosszú távon a legfontosabb vállalkozás az újmédia-szolgáltatás. Megkezdődött a hirado.hu hírportál kialakítása, amelynek négy aloldala lesz: az mtv.hu, a dunatv.hu, a radio.hu és az mti.hu. Az MTI ingyenessé tett híreit az mti.hu-ról lehet majd elérni. A hirado.hu aloldalain, az mti.hu-t kivéve, nem lesznek hírek. A honlapokon bemutatkozó szövegek lesznek, illetve a látogatók onnan érhetik el az online műsorokat, a hang- és filmarchívumokat – tette hozzá.

Annak, hogy az MTI közszolgálati tartalmai nem lettek ingyenesek április elején, technikai oka van; a szándék „megingathatatlan” – mondta a vezérigazgató. Belénessy Csaba elmondta, hogy az MTI saját gyártású hírei, képei térítésmentesen hozzáférhetők lesznek, ami a napi hírkínálat 65-70 százalékát jelenti. A más hírügynökségektől vett, illetve speciális, például elemző jellegű hírekért továbbra is fizetni kell majd.

A szöveges anyagok archívuma bárki számára ingyenes lesz, a fotóarchívum szolgáltatásai viszont fizetősek maradnak – közölte az intézmény vezetője. Az ingyenes hírek felhasználásának feltétele a regisztráció lesz, valamint a felhasznált híreknél forrásként kell jelölni az MTI-t. Az ingyenes tartalmakat reklám célra nem lehet majd felhasználni – mondta Belénessy Csaba.

A vezérigazgató kiemelte: azért döntöttek az ingyenesség mellett, mert a nemzeti hírügynökség elsődleges célja, hogy a hiteles információk mindenkihez eljussanak, a bevétel csak másodlagos. Kiemelkedő alkotmányos érdek a tájékozódáshoz fűződő jog, ráadásul az MTI-s hírek árát az adófizető egyszer már kifizette. Az MTI évi 1,7 milliárd forintos kereskedelmi bevételéből 600-700 millió forint volt a piacról származó „friss pénz” – közölte Belénessy Csaba.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő