KDNP: az egyházi törvény demokratikus és nyitott mechanizmust tesz lehetővé

A Kereszténydemokrata Néppárt szerint az új egyházi törvénnyel olyan jogszabály született, amely egyszerre szolgálja a “bizniszegyházak” kiszűrését a rendszerből, és egy olyan demokratikus és nyitott mechanizmust, amellyel az egyház és állam teljes szétválasztása mellett adott a lehetőség minden vallási egyesület előtt, hogy megfeleljen a megszabott kritériumoknak és felkerüljön a jelenleg 14 tagú listára.

A KDNP-frakció az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében arra reagált, hogy Lendvai Ildikó, az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának szocialista tagja közölte: az új egyházi törvénynek vesztesei a 14-es listáról kiszorult egyházak, sőt vesztesek szerinte az önkormányzatoktól egyházi kezelésbe került intézmények dolgozói, valamint a világnézetileg semleges oktatásra igényt tartó szülők és gyerekek is.

A KDNP-frakció közleményében úgy fogalmaz: Lendvai Ildikónak az egyházi törvény kapcsán felmerült rémképei okafogyottak. Mint írják, “szívbemarkoló az a buzgalom, ahogy a rendszerváltás előtti egyházüldöző rendszert kiszolgáló politikai társaság büszke örökösei most az egyházakért aggódnak.”

“Végül meg szeretnénk nyugtatni a szocialista képviselőasszonyt: az általa az elmúlt hetekben görcsösen védelmezett +vallástalanság szabadsága+ semmi csorbát nem szenved majd” – fogalmaznak a közleményben.

A parlament keddre virradó éjszaka fogadta el a KDNP-s politikusok jegyezte, ám a szavazás előtt néhány órával az alkotmányügyi bizottság által alapvetően átírt, a lelkiismeret és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek, vallási közösségek jogállásáról szóló javaslatot.

A törvényben 14 egyházat rögzítettek, a többi vallási közösségnek az egyházi nyilvántartásba vételi kérelmet az egyházakkal való kapcsolattartásért felelős miniszternek kell benyújtania, aki azt az Országgyűlés elé terjeszti.

Hirdetés