5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
Kezdőlapne pipáld kiKémügy: Galambos ügyvédje további tisztázó meghallgatást vár

Kémügy: Galambos ügyvédje további tisztázó meghallgatást vár

A kémkedéssel gyanúsított Galambos Lajos ügyvédje további tisztázó meghallgatást vár védence ügyében; a múlt héten előzetes letartóztatásba helyezett volt nemzetbiztonsági főigazgató védője erről azt követően nyilatkozott az MTI-nek, hogy hétfő reggel meglátogatta védencét.

Molnár Lajos elmondta, Galambos Lajosnak változatlanul az az álláspontja, hogy nem követett el semmiféle bűncselekményt.

Az ügyvéd közlése szerint azt várják, hogy a nyomozó hatóság a „soron kívüliség betartásával további nyomozati cselekményeket foganatosít”, így további tisztázó meghallgatást tartanak. Amint lehetőség nyílik rá, kérem védencem szabadlábra helyezését – mondta Molnár Lajos.

Ha előbb nem, akkor a harminc napos, az előzetes letartóztatás meghosszabbításával kapcsolatos ügyészi álláspont megismerésekor lép ez ügyben – közölte.

A Budapesti Katonai Ügyészség Szilvásy Györgyöt, a Gyurcsány-kormány 2007-2009 között titokminiszterét és Galambos Lajost, a Nemzetbiztonsági Hivatal 2004-2007 közötti főigazgatóját kémkedéssel, Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal 2007-2009 közötti főigazgatóját bűnpártolással gyanúsítja.

A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa július 14-én rendelte el Galambos Lajos előzetes letartóztatását. Szilvásy György és Laborc Sándor esetében ugyanakkor a bíróság helyben hagyta a korábbi döntést, amely velük szemben nem rendelt el kényszerintézkedést.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő