Kínai cégek települnek Debrecenbe

Kína Belső-Mongólia tartományából novemberben Debrecenbe érkezik annak a húsz cégnek a képviselője, amelyek várhatóan tízezer új munkahelyet teremtenek a következő években a városban – közölte Herdon István, a Xanga cégcsoport igazgatója kedden sajtótájékoztatón.

Elmondta: több mint két éves előkészítő munka eredményeképpen szeptember 29-én Budapesten konkrét együttműködési megállapodásokat írtak alá a kockázati tőkebefektető és ipari ingatlanfejlesztő XANGA cégcsoport, valamint a 27 millió lakosú Belső-Mongólia autonóm tartomány intézményei és vállalkozásai.

A két régió közötti együttműködés célja technológiai park létrehozása Debrecenben; a szerződés szerint 2012 első felében 10, a második felében újabb 10 kínai cég települ Debrecenbe, és 2011-ben 30 millió euró, 2012-ben pedig további 70 millió euró működő tőkét fektetnek be a városban – fűzte hozzá Herdon István.

A betelepülő cégek között technológiai vállalkozások, logisztikai és remélhetőleg turisztikai vállalatok is lesznek – jegyezte meg az igazgató.

Elmondta azt is, hogy a debreceni Határ úti ipari parkban – ahol jelenleg egymilliárdos fejlesztés van folyamatban – 40 hektár kiépített infrastruktúrájú üres terület áll rendelkezésre a kínai cégek fogadására, miközben a repülőtér mellett lévő déli ipari parkban 4,5 milliárdos infrastruktúra-fejlesztésre van szükség. Ugyanitt 7-8 milliárd forintos logisztikai fejlesztés is elkezdődött – ismertette Herdon István.

Nyilvánvaló volt, hogy a kínai befektetések megvalósításához és a betelepülő üzemek működéséhez elengedhetetlen a debreceni légikikötő éjjel-nappal működő nemzetközi repülőtérként történő hosszú távú üzemeltetése, és folyamatos fejlesztése a befektetők részéről felmerülő igények kielégítése érdekében. Ennek kapcsán a repülőtéren 1-2 milliárdos fejlesztést kell még megvalósítani. A Xanga vállalta, hogy a reptér üzemeltetőjeként elvégezi a kínai vállalatok Debrecenbe településéhez szükséges repülőtéri fejlesztéseket – közölte az igazgató.

A debreceni repülőteret egy elnyert pályázat eredményeként üzemelteti a Xanga cégcsoport. A csoporthoz tartozó Airport Debrecen Holding Kft. szerint a repülőtér nyereségessé tételéhez éves szinten 100 ezer utas szükséges, s úgy vélik: 3-5 éves intenzív fejlesztést követően látszik megalapozottnak a repülőtér-üzemeltetés rentabilitásának javulása – fejtette ki a cégcsoport igazgatója.

Hirdetés

Comments are closed.