11 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
Kezdőlapne pipáld kiKiss Péter: az emberek nem ehhez adtak felhatalmazást a kormánynak

Kiss Péter: az emberek nem ehhez adtak felhatalmazást a kormánynak

A kormány átrendezi az országot, úgy, ahogy azt „mi nem akarjuk”, és amihez az emberek sem adtak felhatalmazást – mondta Kiss Péter szombaton a fővárosban az MSZP Baloldali Tömörülés Platformjának országos értekezletének kezdete előtt.

A Baloldali Tömörülés elnöke az Új helyzet, új feladatok a választások után, a „nemzeti együttműködés rendszerében” című értekezlet előtt azt mondta: a kormány nemcsak az alkotmányozás kapcsán, hanem az emberek zsebeit érintően is átrendezi az országot. Az a felhatalmazás, ami tavasszal született, legitim és erős felhatalmazás, de nem erősebb hivatkozás, mint a 2006-os MSZP-SZDSZ felhatalmazás – tette hozzá.

Mint elmondta: az értekezleten értékelik a tavaszi választás utáni helyzetet és a kormány politikai habitusát. Foglalkoznak majd az alkotmányozás kérdésével és a baloldal aktuális feladataival is. Balogh András, az MSZP elnökhelyettese a zárt ülés előtt elmondta: elsősorban a jövőre vonatkozó tervekről beszél majd előadásában, „olyan MSZP-platformot tudunk kialakítani, amelynek a lényege, hogy szembenézzünk a saját múltunkkal, a radikális változtatások programját fogalmazzuk meg”. A program összefoglalása, hogy az MSZP a nemzeti érdekek, értékek és érzelmek egyértelmű vállalója akar lenni – fűzte hozzá.

A helyszínen kiosztott állásfoglalás-tervezetben az olvasható, hogy az MSZP Baloldali Tömörülés Platformja minden lehetséges eszközzel fellép a Fidesz és kormánya mindazon tettével szemben, amelynek célja a politikai demokrácia leépítése. Mint a dokumentumban megfogalmazták: a jövő évi költségvetés tervezete nagy bizonytalanságot és egyúttal kockázatot jelent, és elfogadhatatlan átcsoportosítást hajt végre a társadalom szegény és szerény körülmények között élő polgárai kárára és a gazdagok további gazdagítására.

Hozzátették: „a mélységesen igazságtalan egykulcsos adórendszer, a magánnyugdíjasok befizetéseinek ellopása (mintegy 900 milliárd forint), a különadók célja nem más, mint a gazdagok eddig viselt adóterheinek kíméletlen átterhelése a legszegényebbekre. A dokumentumban foglaltak szerint az alkotmányozási folyamat biztosítása, tartalmának közmegegyezésen alapuló kialakítása és társadalmi elfogadtatása az alkotmányozó felelőssége, vagyis a Fideszé, ennek pedig egyetlen járható útja a népszavazás.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő