Kolláth György: nem helyezték hatályon kívül a jelenlegi alkotmányt

Kolláth György alkotmányjogász szerint kifelejtették az új alaptörvény szövegéből a jelenlegi alkotmány hatályon kívül helyezését január 1-jével.

A Népszabadságnak nyilatkozó alkotmányjogász arra mutatott rá, hogy a szövegben mindössze az szerepel, hogy az új alaptörvény 2012. január elsejével lép hatályba, ám az nem, hogy a jelenlegit ugyanezen aktussal egy időben hatályon kívül helyezik. Kolláth György szerint így formailag két hatályos alkotmány lenne januártól. Álláspontja szerint a “botrányos szakmai bakit” mindenképpen orvosolni kell, így máris alkotmánymódosításhoz kell folyamodnia az Országgyűlésnek.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés