13 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
Kezdőlapne pipáld kiKönnyebben cserélhetünk gázszolgáltatót

Könnyebben cserélhetünk gázszolgáltatót

Erőteljes változásokat hoz a lakosságnak az a módosító javaslat, amelyet az energetikai tárgyú törvényekhez nyújt be a kormány – írja a Magyar Nemzet.

A lap azt írja: a jövőben könnyebben válthatnak szolgáltatót a polgárok, a gáz- és áramellátóknak ugyanis a korábbi két hónap helyett három hetük lesz arra, hogy elintézzék egymás között az ügyfél iratainak átadását.

A tervezet véget vetne annak a gyakorlatnak is, amikor előre becsült fogyasztás alapján készült zárószámla kibocsátásával riasztják el a fogyasztókat a szolgáltatók a váltástól. A tervezett változások szerint már két hónapos fizetési késedelem után kikapcsolhatják a gázellátást a szabad piacon működő cégek ügyfeleinél.

Ezentúl, ha a parlament elfogadja a módosításokat, csak a váltást követően, öt-hat napon belül, a mérőóra leolvasása után készítik el a zárószámlát.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő