12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
Kezdőlapne pipáld kiKósa szerint a Fidesz őrzi vezető szerepét

Kósa szerint a Fidesz őrzi vezető szerepét

Kósa Lajos szerint a Fidesz továbbra is őrzi vezető szerepét, de vannak olyan kormányzati intézkedések, amelyek morzsolják a párt szavazóbázisát.

A Fidesz alelnöke az m1 Ma reggel című műsorában kedden úgy értékelte a nemrégiben megjelent közvélemény-kutatási adatokat, amelyek szerint csökkent a Fidesz népszerűsége, hogy pártja minden nehézség ellenére őrzi vezető szerepét. Hozzátette: az Orbán-kormány az elmúlt húsz év kabinetjei közül a legnépszerűbb a parlamenti ciklus félidejében.

Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem lehet a közvélemény-kutatások alapján kormányozni. Véleménye szerint egy sor olyan intézkedést hoztak, amelyek ugyan az emberek döntő többségének tetszenek, azonban azok, akik érdeksérelmet szenvedtek és korábban Fidesz-szavazók voltak, eltávolodtak a párttól.

Nem önmagában arról van szó, hogy népszerűtlen lépéseket hozott a kormány, hanem a népszerű intézkedések is egyre inkább morzsolják a Fidesz szavazóbázisát – jelentette ki Kósa Lajos.

Ilyen intézkedésnek nevezte a korkedvezményes nyugdíjakkal kapcsolatos döntést, illetve az egykulcsos adót. Utóbbiról azt mondta: az adófizetők 60 százaléka járt jobban, 15 százaléknak nem változott a jövedelmi pozíciója, viszont a többiek rosszabbul jártak, és hiába vezették be a bérkompenzációs rendszert, volt aki ezzel nem tudott élni, vagy a munkáltatója nem élt vele.

„Ez mind morzsol, morzsol, morzsol” – fogalmazott az alelnök, aki szerint a Fideszt elhagyók nem más pártokhoz mennek át, hanem a bizonytalanok táborába kerülnek. Kósa Lajos kijelentette: a többség érzi, hogy jó az az út, amelyet a kormány kijelölt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő