Közösen demonstrál négy szakszervezeti konföderáció június 16-án

Országos demonstrációt szervez június 16-án négy együttműködő szakszervezeti konföderáció, hogy tiltakozzanak a kormány megítélésük szerint munkavállalókat sújtó intézkedései ellen – jelentették be pénteken, sajtótájékoztatón Budapesten.

Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ), az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT), a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) a legtöbb megyeszékhelyen és Budapesten autós demonstrációt tart délután, négy helyen pedig – Miskolcon, Egerben, Kaposváron és Tatabányán – tüntetnek.

Borsik János, az ASZSZ elnöke szerint a rendszerváltás óta soha nem volt akkora felelőssége a szakszervezeteknek mint most. Ennek tudatában szervezik a demonstrációt – mondta. A munkavállalókat sújtó intézkedések között említette a Munka törvénykönyvének (Mt) legutóbbi módosítását, mivel úgy látja, az őszre várható teljes megújítása az Mt-nek vélhetően nem a munkavállalók javát fogja szolgálni. Tiltakoznak továbbá az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) megszüntetése ellen, valamint a korkedvezményes és a korengedményes nyugdíj, a munkanélküli támogatások átalakítása miatt.

Ősszel, szeptember környékén pedig minden eddig bejelentett sztrájkot, demonstrációt meghaladó tiltakozás várható Borsik János szerint.

Kuti László, az ÉSZT elnöke is elfogadhatatlannak nevezte az OÉT megszüntetését. Kitért arra, hogy ILO-irányelv írja elő a három oldalú – kormány, munkaadó, munkavállaló – egyeztetés szükségességét. A kultúra szerves része a munkakultúra, a munkavilága, amelynek mind a három szereplője szót vált egymással – mondta.

Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke a június 16-i akciónapot annak a tiltakozássorozat részének nevezte, amely április 9-én kezdődött.

Az MSZOSZ elnöke közölte: tiltakoznak a magyar kormány megszorító intézkedései ellen, amelyek növelik a munkavállalók kiszolgáltatottságát, és nem szolgálják a kívánt célt, a versenyképesség, a foglalkoztatóság növelését. Tiltakoznak a nyugdíjrendszer egyeztetés nélküli átalakítása, a szociális ellátást rontó intézkedések, az érdekegyeztetést megszüntető törekvése ellen – mondta.

Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) elnöke elmondta, hogy legutóbbi kongresszusuk megállapítása szerint az elmúlt egy évben elfogadhatatlan módszerekkel születtek a jogszabályok, ami példátlan az Európai Unióban, és ez ellen jogi, alkotmányos keretek között fellépnek, együttműködve a többi szakszervezettel.
Kérdésre válaszolva a szakszervezeti vezetők elmondták, hogy a június 16-ai dátumot azért választották az országos demonstráció időpontjának, mert ekkor fejeződik be a szociális konzultáció, és megerősítették, hogy tiltakozásuk nem fogja zavarni Nagy Imre újratemetése évfordulójának eseményeit.

Ugyancsak kérdésre azt válaszolták: megítélésük szerint az alkotmány legutóbbi módosítása mindenki esetében lehetővé teszi a korengedményes és korkedvezményes nyugdíj megszüntetését, és amíg nem látnak konkrét törvényjavaslatot ennek ellenkezőjéről, addig ezt az álláspontot képviselik.

Jövő csütörtökön Budapesten a Hősök teréről indul az autós menet 15 órakor az Erzsébet hídon át Budára, majd vissza a Lánchídon a Hősök terére.

Az MTI érdeklődésére a szakszervezeti vezetők azt is közölték, hogy a nyíregyházi bíróság hatályon kívül helyezte a rendőrség tiltó határozatát, így meg lehet tartani Nyíregyházán is az autós demonstrációt.

Hirdetés