Lakos Imre: jogilag rendezett az ingatlanátruházás

Lakos Imre szerint jogilag teljesen rendezett annak az ingatlanátruházásnak az ügye, amellyel kapcsolatban hivatali visszaélés miatt gyanúsítottként hallgatta meg a Központi Nyomozó Főügyészség; Újbuda alpolgármestere erről a TV2 Mokka című műsorában beszélt csütörtökön.

Lakos Imre felidézte, hogy a XI. kerületben, a Dombóvári út és a Budafoki út sarkán található telek állami tulajdonban volt. Az önkormányzat ezt ingyen szerette volna megszerezni az államtól, de a Pénzügyminisztérium akkor azt közölte, hogy mintegy 400 millió forintért megvehetik.

Ők is kértek értékbecslést, amely szerint a telek nem ért 200 millió forintot sem, ugyanakkor, “ha az állam ennyit mond, mi nem vagyunk vitaképesek”, mi annyiért tudjuk megvenni, amennyiért eladja az állam – fogalmazott. Lakos Imre közölte, az önkormányzat saját tulajdonú kft.-jébe apportálták a telket, majd ez a kft. létrehozott egy közös céget a szomszédos ingatlan tulajdonosával – tette hozzá.

“Ez az ügy totálisan átlátható, tiszta, jogilag teljesen rendezett történet”, az állam megkapta amit kért, az önkormányzat nem veszített rajta, az önkormányzati kft. pedig nagy haszonnal szállt ki az üzletből – jelentette ki a volt SZDSZ-es politikus.

Lakos Imre hangsúlyozta, az ügyben testületi döntések születtek. Szerinte ebben az ügyben vagy szakmai hibát követ el az ügyészség, vagy az önkormányzati választásokhoz van köze a történteknek. Lakos Imre úgy fogalmazott: “más indokot nem tudok mint azt, hogy most meg kell próbálni csontig mindent megnyeri, az írmagját is kiirtani az (…) ellenfélnek”.

Lakos Imrét egy ingatlan tulajdonjogának átruházása ügyében hivatali visszaélés miatt gyanúsítottként hallgatta meg a Központi Nyomozó Főügyészség kedden, és gyanúsítotti kihallgatásra idézte be Molnár Gyulát, a kerület polgármesterét.

Az ügyészség szerint a vagyongazdálkodásért felelős alpolgármester a hivatali helyzetével visszaélt, hogy egy kft.-nek előnyt szerezzen; a cég a XI. kerületben, a Dombóvári út és Budafoki utak sarkán levő ingatlant szerette volna megszerezni, mert a környező ingatlanok már a tulajdonában álltak.

Az ügyészség szerint a tulajdonjogot az államháztartási törvény előírásait megkerülve juttatták át a gazdasági társaságnak, mivel nem történt nyilvános versenytárgyalás. Mindez a nyomozóhatóság szerint a polgármester és az alpolgármester tudtával történt.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés