Lapszemle: Gergényi információkat adott át Hunvaldnak

Hunvald György baráti viszonyt ápolt Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitánnyal, vele rendszeresen, egy-két havonta egy VII. kerületi Kazinczy utcai étteremben találkozott – írja a keddi Magyar Nemzet.

A Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF) Golcsa József, Hunvald sofőrje, aki csaknem nyolc éven át a volt polgármestert szolgálta, tíz hónapon át tartó vallomássorozatában részletesen kifejtette az ügyről mindazokat a tényeket, amelyeknek szem- és fültanúja volt, illetve amelyeket egykori főnökétől hallott – írja a lap.

A 2006-os brutális rendőrtámadások idején különösen aktív, végül 2007 májusában menesztett főrendőrrel kapcsolatban Golcsa elmondta: “Gergényitől 2008 tavaszán Hunvald anyagot, információt kért K. Ferencről, mivel úgy vélte, hogy K. érdeklődik Hunvald után” – írja a Magyar Nemzet.