Lassult az árcsökkenés a lakáspiacon

Lassult az árcsökkenés a lakáspiacon, az idei második negyedévben 174,2 volt az FHB lakásár index értéke az első negyedévi 179,1 pont után – mondta Harmati László az FHB Jelzálogbank Zrt. vezérigazgató helyettese szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

Az FHB a februári 9,3 százalékos 2010-re vonatkozó éves árcsökkenési előrejelzését 7 százalékra módosította – tette hozzá a vezérigazgató helyettes. Az árcsökkenést lassítja az a tény, hogy kilakoltatási tilalom van érvényben, így a lakáskínálatban nem jelennek meg a bankoknak nem pontosan fizető adósok lakásai.Ugyanakkor lényeges lakásár zuhanás nem várható, sőt az is előfordulhat, hogy a lakáspiac megélénkülésével nem emelkednek majd az árak.

Harmati László 50-80 ezerre becsülte azoknak a lakásoknak a számát, amelyeknek a tulajdonosai a bankoknál 90 napon túli fizetési késedelembe estek. Ezek egyharmada visszaeső. A teljes lakás jelzáloghitel állomány 8,5 százalékánál mérhető 90 napon túli fizetési késedelem. A lakásárak most a 2005. évi szinten állnak. A válság során 2009 második félévében volt legnagyobb az áresés. A válság alatt nominálisan 13 százalékkal, reálértéken 23 százalékkal csökkentek a lakásárak.

A hitelkínálat annyira csökkent a piacon, hogy a nettó hitelezés a 2000-es évek elején mért szinten áll. A forint hitelállomány csökkent, míg a deviza hitelállomány a svájci frank árfolyam emelkedésével növekedett – ismertette a legfrissebb adatokat a vezérigazgató helyettes.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés