12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
Kezdőlapne pipáld kiMár 300 forintra emelkedett a cukor ára

Már 300 forintra emelkedett a cukor ára

Kilónként 300 forintra kúszott a cukor kiskereskedelmi ára az elmúlt hetekben, az édes termék hiánycikk a világpiacon is, ezért a szakemberek szerint az év hátralévő részében tovább drágul – írja a szombati Népszava. Emiatt nyilván többet kell majd fizetni a cukrászati, édesipari termékekért.

Az uniós „cukorreform” kvótákat ír elő az egyes tagországok számára, ami végül azzal a következménnyel jár, hogy mára Magyarországon a fél tucat helyett egyedül a Magyar Cukor Zrt. kaposvári üzeme gyárt cukrot.

Magyarországon évente több mint 300 ezer tonna cukor fogy, s ebből a kvóta alapján 105 ezer tonnát gyártunk, s jelentős mennyiséget mi is kereskedőktől vásárolunk – nyilatkozta a lapnak Fábián Zoltán, a cég kereskedelmi igazgatója. Legalább 200 ezer tonna cukor külföldről érkezik, a szállítási költséggel megemelt áron. A cukrot többnyire euróért szerzi be a Magyar Cukor Zrt. és a hazai nagykereskedők is, így a forint–euró árfolyam is mozgatja az árakat.

Mindezt tetézi, hogy a világkereskedelemben mára cukorhiány alakult ki. Az egyik legnagyobb termelő, Brazília – az észak-afrikai politikai válság miatti olajhiánytól tartva – alig exportál nádcukrot, abból inkább bioetanolt gyárt, elsősorban a városi közösségi közlekedés számára. Ausztráliában az évszázad esőzései, az árvizek, a nagy kiterjedésű tüzek mintegy 2 millió hektáron pusztították el a cukornádültetvényeket.

A világkereskedelemben kialakult cukorhiány másik oka Kína, India gazdasági növekedése, az ezzel járó életszínvonal-emelkedés, a növekvő cukorfogyasztás. A kőolaj árának növekedése az energiaigényes cukoripar költségeit ugyancsak hátrányosan érinti – mondta el a szakember.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő