Már a házelnök is tud róla

Levélben tájékoztatta Kövér László házelnököt Molnár Csaba arról, hogy vezetésével szombaton megalakult a Demokratikus Koalíció (DK) parlamenti frakciója. A politikus az MTI-nek vasárnap azt mondta: képviselőcsoportjuk a házszabálynak megfelelően jött létre, és mivel nem kiléptek vagy kizárták őket az MSZP-frakcióból, hanem új képviselőcsoportot alakítottak, nem kell fél évre a függetlenek közé ülniük. Ezért arra számítanak, hogy a hétfői ülésnapon – napirend előtt – már fel is szólalhatnak a Házban.

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök az általa vezetett platform egyéves születésnapi rendezvényén jelentette be, hogy távoznak az MSZP-ből és Demokratikus Koalíció néven új, nyugatos, polgári balközép pártot alakítanak. Azt is közölte, hogy a szocialista képviselőcsoportból vele együtt távozó tíz politikus létrehozta a párt parlamenti frakcióját.
Mivel a Gyurcsány-párt formailag a már létező Demokrata Párt bázisán jön létre, Molnár Csaba a házelnöknek küldött levelében a Demokrata Párt frakciójának megalakításról számol be, jelezve azonban, hogy a párt elnevezésének megváltoztatását követően a csoportosulás neve Demokratikus Koalíció lesz.

Molnár Csaba az MTI-nek vasárnap nyilatkozva arra az 1996 márciusában hozott alkotmányügyi bizottsági határozatra emlékeztetett, amelynek értelmében az MDF-ből távozó képviselők – Szabó Ivánnal az élükön – jogszerűen hozták létre a Magyar Demokrata Néppárt frakcióját. A testület szinte egyhangúlag ismerte el, hogy az MDNP-s politikusok korábbi frakciótagsága nem kizárással vagy kilépéssel, hanem az új képviselőcsoport megalakításával szűnt meg – idézte fel.

Hozzátette, hogy az MSZP véleményét a később az Alkotmánybíróságot vezető – jelenleg is alkotmánybíróként dolgozó – Bihari Mihály képviselte akkor, a Fideszét pedig Szájer József, és mindketten a fenti álláspont mellett érveltek, majd annak szabályszerűségét az Országgyűlés is nagy többséggel – így az összes jelenlévő fideszes képviselő támogatásával – mondta ki.

Molnár Csaba hangsúlyozta, hogy frakciójuk megalakítása előtt több alkotmányjogásszal konzultáltak, és az a véleményük, hogy az 1996-os döntést – miután általános érvényű – csak akkor lehetne megváltoztatni, ha azóta módosult volna a kérdéses házszabályi rendelkezés. Márpedig, mivel a DK-tagok új frakciót alakítottak, rájuk ugyanaz a határozat érvényes, mint 1996-ban az MDNP-s képviselőkre – jelentette ki.

Így, megítélésük szerint, az Országgyűlés vezetésének nincs más teendője, mint tudomásul venni a döntésüket, majd kialakítani a Ház működésének új rendjét, így például a megváltozott ülésrendet. A Demokratikus Koalíció ezért hétfőre bejelentkezik napirend előtti felszólalásra – közölte.

Molnár Csaba tudatta azt is, hogy a tíztagú – rajta és Gyurcsány Ferencen kívül Baracskai József, Ficsor Ádám, Kolber István, Oláh Lajos, Szűcs Erika, Vadai Ágnes, Varju László és Vitányi Iván alkotta – képviselőcsoport megalakításáról és a frakció létrehozásáról szóló házszabályi rendelkezésekről számos, Magyarországra akkreditált nagykövetet is tájékoztattak.

A politikus az MTI kérdésére elmondta, hogy frakcióvezető-helyettesnek Varju Lászlót választották. Kitért arra is, hogy mivel a házszabály szerint minden képviselőcsoportnak az összes parlamenti bizottságban tagságot kell biztosítani, a DK-tagoknak egyszerre két-két testületben kell majd dolgozniuk. A részleteket firtató kérdésre Molnár Csaba úgy válaszolt: arra számít, hogy a helyek elosztásakor tisztességes megállapodás születik a pártok között.

Hirdetés