Maximálnák a szemétszállítás egyszeri ürítési díját

Egy képviselői indítvány 650 forintban maximálná a szemétszállítás 120 literes tárolóedényre számított egyszeri ürítési díját 2012-ben. Amennyiben a parlament rábólint a javaslatra, a maximált közszolgáltatási díjra vonatkozó rendelkezést április 15-től kell alkalmazniuk a településeknek.

A hulladékgazdálkodásról szóló törvény Országgyűlés előtt lévő módosításához Sebestyén László fideszes képviselő nyújtott be módosító indítványt, amely a parlament honlapján olvasható.

A javaslat azt is tartalmazza, hogy azokon a településeken, ahol a szemétszállítás egyszeri ürítési díja 2011-ben nem haladta meg a – 120 literes kukára számított – 650 forintot, ott a közszolgáltatási díj legfeljebb erre a mértékre emelhető. Ahol viszont ennél magasabb volt tavaly a díj, ott legfeljebb a 2011. évi díjat lehet felszámítani.

Ha az Országgyűlés elfogadja a javaslatot, az egyben azt is jelenti, hogy hatályát veszti az idén január 1-jén bevezetett díjbefagyasztás.

A módosító indítvány indoklása szerint a díjbefagyasztás a települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatás jelenlegi rendszerét, színvonalát rendkívül jelentős mértékben és minden szempontból hátrányosan befolyásolja, például a szelektív gyűjtés eddigi színvonalának csökkenését, vagy megszűnését, az ürítési gyakoriság csökkenését, az illegális hulladék elhelyezés növekedését idézheti elő. Emellett gazdasági, versenyjogi, költségvetési és foglalkoztatáspolitikai szempontból is hátrányos.

A javaslat hangsúlyozza: ugyanakkor az is közpolitikai cél, hogy a lakosság terhei minél kisebb mértékben növekedjenek, ezért a központi díjszabályozásra szükség van, de a közszolgáltatási szempontok figyelembevételével.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés