Megérkezett a Sólyom-ügy az Európai Bírósághoz

Megérkezett az Európai Bíróságra Magyarországnak az a Szlovákia elleni beadványa, amely Sólyom László volt köztársasági elnök tavaly augusztusi révkomáromi (Komarno) látogatásának megakadályozásával foglalkozik.

Az ügyben már meg is kezdődött az úgynevezett írásbeli eljárás, amelynek során az érintettek vagy más hozzászólni kívánók megtehetik a témához kapcsolódó észrevételeiket – tájékoztatta az Európai Unió saját bíróságának sajtóosztálya szerdán az MTI-t. A kormány eredetileg az uniós jog betartásán őrködő Európai Bizottságot kérte a bírósági eljárás megindítására, de miután a brüsszeli testület nem értékelte EU-jogsértésnek az ügyet, a Külügyminisztérium maga fordult a bírósághoz.

Sólyom László 2009. augusztus 21-én egy helyi társadalmi szervezet meghívására kívánt a szlovákiai Révkomáromba utazni, hogy beszédet mondjon Szent István szobrának avatási ünnepségén. Szlovákia azonban biztonsági kockázatokra és egy uniós irányelvre hivatkozva megtagadta a köztársasági elnök belépését a területére.

A magyar kormány szerint a szóban forgó irányelv alapján nem lett volna megtagadható Sólyom beutazása, mert az irányelv ezt csak olyanok esetében teszi lehetővé, akik személyes magatartása valódi, közvetlen és súlyos veszélyt jelent.

A bíróság elé került beadvány is úgy értékeli, hogy az uniós jogszabály alapján jogszerűen nem tagadhatták volna meg a révkomáromi látogatást.

Az európai integráció történetében egyébként rendkívül ritka, hogy egy tagállam közvetlenül perel be egy másik tagállamot az Európai Bíróság előtt. Eddig mindössze öt ilyen ügy volt.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés

Comments are closed.