Megkezdődött a tanítás Devecserben

Öt héttel a vörösiszap-katasztrófa után hétfő reggel újraindult a tanítás a devecseri általános iskolában; a rendőrség az iskola környékéről a forgalmat elterelte; a gyermekek egy része porvédő maszkban, szülői kísérettel érkezett a Veszprém megyei kisváros Várkert utcai iskolaépületébe.

Benkovics Zoltán dandártábornok, az Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központ helyszíni parancsnoka az MTI tudósítójának elmondta: a forgalmat közlekedésbiztonsági szempontból, illetve a zaj- és porcsökkentés érdekében terelték el, így a kárfelszámoláson és az újjáépítésen dolgozó szakemberek járművei nem érintik az iskola környékét.

A tanárokat és a gyermekeket a katasztrófavédelmi szakemberek tájékoztatják a vörösiszap összetételéről, a légszennyezettség legfrissebb adatairól, a tanulóknak pedig porvédő maszkot osztanak.

Benkovics Zoltán polgári védelmi dandártábornok, aki a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója is, közölte: Devecserben továbbra sem oldják fel a rendőrségi zárást, így Devecserre és Kolontárra csak rendőri ellenőrzés után lehet bejutni.

Az újonnan felállított Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központ néhány csoportja már az irányítóbázisnak kialakított panzióban tartózkodik, és délutánra az operatív törzs is onnan koordinálja a feladatokat, az autóbusz, amelyben eddig dolgoztak, visszatér budapesti bázisára.

A katasztrófasújtott térségben hétszáz ember még mindig nem térhetett haza, ők október 4-e óta albérletben vagy rokonoknál vannak, míg három család 22 tagja továbbra is a devecseri zeneiskola tantermeiben kialakított közösségi szálláson tölti az éjszakáit.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés