Mégsem lehet túlszárnyalni a fénysebességet

Újabb vizsgálat erősítette meg, hogy meghibásodás miatt mérhettek fénynél gyorsabb szubatomi részecskéket – neutrínókat – az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) genfi laboratóriumában egy nagy feltűnést keltő tavaly szeptemberi kísérletben, amely cáfolni látszott Albert Einstein relativitáselméletét.

Carlo Rubbia Nobel-díjas olasz fizikus vezetésével most egy másik kutatócsoport, az ICARUS végzett hasonló kísérletet ugyanott, és állításuk szerint “nagyon meggyőző eredményre jutottak, amely lényegében megerősíti, hogy valami nem stimmel az OPERA-kísérlet eredményével”.

Az OPERA-kísérletben részt vevő fizikusok a CERN genfi laboratóriumából az olasz nemzeti atomfizikai intézet 730 kilométerre lévő Gran Sassó-i laboratóriumába küldött neutrínónyalábokat detektálták, és azt találták, hogy azok 300 006 kilométeres másodpercenkénti sebességgel haladtak, ami kissé meghaladja a fény sebességét (299 792 kilométer másodpercenként).

A 2011. szeptember 22-én közzétett mérési eredményeket a szakma kezdettől kételkedve fogadta, és az ICARUS-féle nemzetközi kutatócsoport már két hónappal később közölte, hogy saját méréseik alapján a megérkező neutrínók energiája ellentmond az OPERA-csoport megállapításainak. Ez év februárjában a CERN is elismerte, hogy meghibásodás miatt mérhettek fénynél gyorsabb neutrínókat tavaly szeptemberben.

Az ICARUS-csoport pénteken közzétett eredményei egy áprilisra vagy májusra tervezett nagyszabású kísérlet próbájából származnak. Saját kísérletének megismétlését tervezi az OPERA-csoport is, immár a felfedezett technikai hibák kiküszöbölésével.

Hirdetés