12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
Kezdőlapne pipáld kiMiniszter lesz az NKA elnöke

Miniszter lesz az NKA elnöke

Csütörtökön kerül az Országgyűlés elé a Nemzeti Kulturális Alapról (NKA) szóló törvény módosítása, amely szerint az NKA elnöke az emberi erőforrások minisztere lesz – közölte az MTI-vel a kultúráért felelős államtitkári posztot június 18-ától betöltő L. Simon László, aki alelnökként irányítja majd az alapot.

„Már beszélgettünk a kinevezésemről egy ideje a miniszter úrral, mert érzékelhető volt Szőcs államtitkár úr távozási szándéka” – mondta.

Hozzátette: jelenlegi pozíciói közül a parlament kulturális és sajtóbizottságának elnöksége összeférhetetlen az államtitkársággal, míg az NKA elnökségét a törvénymódosítás értelmében Balog Zoltán miniszter veszi át tőle.

„Létrehozzuk azonban az alelnöki posztot, ezt a miniszter úrral történt megegyezésünk értelmében én fogom betölteni” – közölte L. Simon László.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő