Most Orbán írt levelet Barrosónak

Orbán Viktor pénteken levélben tájékoztatta José Manuel Barrosót arról, hogy az Országgyűlés elfogadta a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvényt, egyúttal elküldte a jogszabály teljes szövegét az Európai Bizottság elnökének – mondta Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője az MTI-nek.

A miniszterelnök tájékoztatást adott arról is, hogy a jogalkotási folyamat során az Országgyűlés figyelembe vette az Európai Központi Bank javaslatait és azok elsöprő többségét be is építette az új törvénybe.

Szijjártó Péter közölte, a miniszterelnök arról is biztosította az Európai Bizottság elnökét, hogy az új MNB-törvény minden tekintetben összhangban van az európai uniós joggal és előírásokkal.

Orbán Viktor jelezte, hogy készen áll, ha bármilyen részletet illetően tisztázó konzultációra vonatkozó igény merülne fel.
Levelében a kormányfő világossá tette, hogy a jelenlegi jegybankelnök mandátumának ideje alatt nem áll a kormány szándékában élni a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének összevonására vonatkozó lehetőséggel – húzta alá a miniszterelnök szóvivője.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés