13 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
Kezdőlapne pipáld kiMSZP: a kormány Európa szégyenfoltjává tette Magyarországot

MSZP: a kormány Európa szégyenfoltjává tette Magyarországot

Az MSZP szerint az Orbán-kormány eddigi nyolc hónapja alatt elérte, hogy „Magyarország Európa szégyenfoltjává vált”. Az ellenzéki párt felszólítja a kabinetet, hagyja abba Magyarország „lejáratását” és felelős kormányzással igyekezzen rendbe rakni az ország „általuk tönkretett renoméját”.

A magánnyugdíjpénztárakkal és az alkotmánnyal kapcsolatos elképzelései, döntései miatt tömegesen került címlapokra negatív tartalommal Magyarország kormánya – írta közleményében az MSZP szóvivője. Török Zsolt úgy fogalmaz, tudják hogy „Orbán Viktort nem érdekli a külföld kritikája, ahogy azt már korábbi kormányzásakor is megmutatta, azonban ehhez mérhető bírálat még sosem érte a magyar kormányt”.

Szavai szerint a következmények beláthatatlanok.

A politikus kijelenti, hogy az elmúlt héten, hétvégén sorozatban jelent meg befolyásos, mértékadó politikai, gazdasági lapok címlapjain az Orbán-kormány eddigi tevékenységének szigorú, felettébb elítélő tartalmú kritikája.

Ezt annak tulajdonítja, hogy azok szerzői féltik a demokráciát, „melyet a Fidesz-KDNP kormány az elmúlt 8 hónapban leépíteni szándékozik, az alkotmányosságot, a gazdasági stabilitást, melyet a korábbi kormányok a világgazdasági válságot követően megteremtettek, a jogállamiságot, melyet Magyarország példaértékűen megvalósított1989-től”.

Szerinte attól is féltik Magyarországot, hogy „a diktatúra útjára lép”, nem tudja garantálni a magántulajdon szentségét és biztonságát valamint a véleménynyilvánítás szabadságát.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő