MSZP: időzített bombák ketyegnek az egészségügyben

Az MSZP szerint “időzített bombák ketyegnek az egészségügyben”, amelyekről nem lehet tudni, hogy mikor robbannak fel. Kökény Mihály, a szocialisták egészségpolitikai tanácsadó testületének elnöke keddi sajtótájékoztatóján ilyen időzített bombának nevezte a pályaelhagyást, a kórházi leépítéseket és a gyógyszerkassza “lebegtetett megszorításait”.

Az egykori egészségügyi miniszter azt mondta, hogy ezeket a bombákat hatástalanítani lehetne, de úgy tűnik, hogy Szócska Miklós és az egészségügyi államtitkárság csak sodródik és nem rendelkezik megfelelő eszközökkel.

A pályaelhagyás fő okaként a bérek csökkenését nevezte meg. Közölte, 2011-ben az egészségügyben dolgozók nettó átlagkeresete 8 százalékkal zuhant és mára már nem éri el a 120 ezer forintot. Hozzátette, hogy ezt a helyzetet csak súlyosbította az adójóváírás kivezetése.

A miniszterelnöknek egy a közelmúltban, a Békés Megyei Hírlapban megjelent nyilatkozatára hivatkozva az ellenzéki politikus azt mondta, a kormány nem szán nagyobb összegeket a béremelésre. Szavai szerint a kabinet egyedül csak a chipsadó bevételeit jelöli meg felhasználható forrásként, a helyenként emlegetett uniós támogatásokra pedig nem lehet tartós bérkötelezettségeket vállalni.

Az MSZP szerint viszont csak politikai elhatározás kérdése, hogy államháztartási átcsoportosításokkal és egy igazságosabb közteherviselést biztosító adórendszer bevezetésével a döntéshozók megteremtsék az egészségügyi bérek javításának fedezetét – jelentette ki.

A kórházi átalakításokról a sajtóban megjelent információk kapcsán elismerte, hogy szükség van a változásokra, de mint mondta, ezekre csak kiszámítható, kemény tárgyalások eredményeként kerülhet sor.

Kökény Mihály érthetetlennek tartja, hogy nem hozzák nyilvánosságra a döntéseket, noha úgy tűnik, hogy azok már megszülettek. Mint mondta, az szivárgott ki, hogy 2500 aktív ágy szűnik meg, de arról nem szól a fáma, hogy ez hány kórház megszűnését jelenti majd. Az MSZP elvárja, hogy az államtitkárság fejezze be a titkolózást, ossza meg a döntéseket a közvéleménnyel – mondta a politikus.

Kitért arra is, hogy “csönd van (…) a gyógyszerkasszát érintő új megszorításokról”. Kijelentette, hogy amikor a kabinet arról beszél, hogy az emberek sokat költenek gyógyszerre, akkor nem veszi figyelembe a gyártókra kirótt befizetési kötelezettségeket, pedig ha ezeket az összegeket is hozzászámolják, kiderül, hogy 2009-ben a bruttó hazai össztermékből annyit költöttünk gyógyszerekre, mint a hasonló országok. Ha a “Széll Kálmán-terv menetrendje szerint halad a gyógyszerkassza kiürítése”, akkor a gyógyszeripart sújtó extraadók levonása után jövőre körülbelül a GDP fél százalékát fogjuk a patikaszerek támogatására fordítani, ami példátlanul szerény eredmény – mondta Kökény Mihály.

Hirdetés