MSZP: Magyarország lemondó nyilatkozatot várt Schmitt Páltól

Az MSZP szerint Magyarország péntek este már csupán egy rövid és lényegre törő bejelentést, egy lemondó nyilatkozatot várt Schmitt Páltól – erről Mesterházy Attila elnök-frakcióvezető közleményben tájékoztatta az MTI-t az államfőnek a közmédiában adott interjúját követően.

A közlemény szerint az ország azt várta volna, hogy az államfő azt mondja: “a mai nappal lemondok köztársasági elnöki tisztségemről”.
Mesterházy Attila szerint megdöbbenéssel fogadták, hogy – mint fogalmazott – “Schmitt Pál ma sem merte meghozni az egyetlen morálisan elfogadható döntését”. Szerinte így Orbán Viktor dolga és felelőssége eltávolítani Schmitt Pált a székéből, hiszen – mint írta – “ő volt az is, aki oda ültette”. Elvárjuk ezért Orbán Viktortól, hogy azonnal mondassa le Schmitt Pált – szögezte le a politikus.

Schmitt Pál a közmédiának pénteken adott interjújában arra a kérdésre, megfordult-e a fejében, hogy miután megfosztották kisdoktori címéről, lemond az államfői posztról, azt mondta: “nincs összefüggés véleményem szerint, bár sokan így értelmezik”. Hozzátette: a legjobb tudása szerint írta meg kisdoktori értekezését, szerinte az becsületes férfimunka volt. Bejelentette: PhD-dolgozat írásába kezd és “Schmitt Pálként és köztársasági elnökként” is kiáll igazáért.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés