13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
Kezdőlapne pipáld kiMubarak átadta a hatalmat a hadseregnek

Mubarak átadta a hatalmat a hadseregnek

Hoszni Mubarak egyiptomi elnök lemondott, és átadta a hatalmat a hadseregnek – jelentette be a kairói televízióban pénteken este Omar Szuleimán alelnök.

A Tahrír téren óriási ünneplés kezdődött a hír hallatán. „Az ország nehéz körülményei között Hoszni Mubarak elnök úgy döntött, hogy elhagyja az államfői posztot. Az állam ügyeinek intézésével a fegyveres erők tanácsát bízta meg” – mondta Szuleimán. Az ország irányítását átvevő katonai tanács élén Mohamed Huszein Tantáui védelmi miniszter áll – közölte a dubaji székhelyű televízió. Az egyiptomi fegyveres erők legfelső tanácsa le fogja váltani a kormányt, és felfüggeszti a parlament mindkét házának működését – jelentette az al-Arabíja hírtelevízió.

Bejelentette lemondását az eddigi kormánypárt, a Nemzeti Demokrata Párt főtitkára, Hoszám Badrávi is.

Amr Músza, az Arab Liga főtitkára pénteken bejelentette, hogy heteken belül távozik posztjáról, amelyet közel tíz esztendeje tölt be.

Músza, aki korábban egyiptomi külügyminiszter volt, népszerű az arab országokban, mert általában nem kendőzi el véleményét. Egy dologban azonban kivételt tett: bár többek szerint várható, hogy egyike lesz azoknak, akik indulnak majd az ország elnöki posztjáért, Músza soha nem válaszolt a jövőjét firtató kérdésekre.

Ajman Núr, aki a második helyen végzett a 2005-ös elnökválasztáson, úgy vélekedett, hogy „a nemzet újjászületett, és a hadsereg megértette, hogy a civil uralom előkészítése a küldetése”. „Ez a legnagyobb nap Egyiptom történetében, és nem fog megismétlődni… Már az átmeneti időszakra tekintünk, amely a civil államhoz juttat el bennünket, s ez a civil állam teljesíti jogos követelésünket, hogy szabad, civil országunk legyen” – mondta az al-Dzsazíra televíziónak.

Az ünneplés az egész országra kiterjedt, az emberek az utcákra özönlenek – tűnik ki a jelentésekből. Kairóban egymillió, Alexandriában 4-500 ezer ember ünnepel. Sokan istent dicsőítik „Allah akbar” kiáltásokkal.

A svájci kormány pénteken úgy döntött, hogy befagyasztja Hoszni Mubarak megbukott egyiptomi elnök és csaldja minden számláját.

A kabinet rendeletben utasította a svájci bankokat, hogy kutassák fel Mubarak lehetséges pénzeszközeit és vagyonát, és zárolják azokat. „Megerősíthetem, hogy Svájc azonnali hatállyal zárolta a volt egyiptomi elnök minden vagyonát” – mondta egy másik szóvivő, aki azt nem közölte, mekkora összegről van szó.

Barack Obama amerikai elnök egyenes adásban nézte a kairói bejelentést – közölte a Fehér Ház, hozzátéve, hogy az elnök beszédet fog mondani Mubarak lemondásáról. Brüsszelben Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője kijelentette: Mubarak „meghallotta a nép hangját”.

„Meggyőződésem, hogy ez most a békés, tartós és demokratikus változás történelmi jelentőségű napja” – kommentálta pénteken Jerzy Buzek, az Európai Parlament (EP) elnöke Mubarak lemondásának hírét. Az EP-elnök teljes támogatásáról biztosította az egyiptomi népet, és hangsúlyozta, hogy „mindez csak a tartós változásokhoz vezető hosszú út kezdete”. Szerinte most az a legfontosabb, hogy „gondosan megoltalmazzák az elnyert szabadság virágait”.

Közös nyilatkozatban üdvözölte Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke, valamint José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke Hoszni Mubarak egyiptomi államfő lemondását.

Izraelben azt remélik, hogy az egyiptomi átmeneti időszak „zökkenőmentes” lesz Hoszni Mubarak elnök lemondása után – mondta Jeruzsálemben egy kormányzati forrás. A Gázai övezet örömmámorban úszik – jelentette a francia hírügynökség.

Polgári, demokratikus kormányzat kialakulásához kell vezetnie az egyiptomi átmenetnek – mondta péntek esti nyilatkozatában David Cameron brit miniszterelnök.

Nicolas Sarkozy francia elnök pénteken reményét fejezte ki, hogy az új egyiptomi vezetés „szabad és átlátható” választásokat rendez annak érdekében, hogy demokratikus intézmények jöjjenek létre az arab országban. A francia államfő közleményében egyben üdvözölte Hoszni Mubarak „bátor és szükséges” döntését arról, hogy lemond a hatalomról.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő