10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
Kezdőlapne pipáld kiNagyüzem lesz az Állami Számvevőszéknél

Nagyüzem lesz az Állami Számvevőszéknél

Nagyüzem lesz szeptemberben az Állami Számvevőszéknél (ÁSZ), több fajsúlyos témájú jelentéssel állnak elő – ismerteti a Magyar Hírlap pénteki száma.

A napilapnak Domokos László, az ÁSZ új elnöke elmondta, hogy a közeljövőben vizsgálják meg a 4-es metró beruházásról, a szervtranszplantáció kezeléséről, az Országos Cigány Önkormányzat, illetve a fogyatékkal élők – nonprofit szervezeteken keresztül történő – állami támogatásáról készülő jelentéseket is.

Az interjúban Domokos László közölte, hogy az Országgyűlés határozata értelmében az ÁSZ négyévenként visszatérő, átfogó vizsgálatot végez a legnagyobb költségvetéssel rendelkező helyhatóságoknál, s ezekből Budapest kimaradt. „Arra kértem kollégáimat, készítsék elő az ellenőrzés módszertanát, hogy mielőbb elvégezhessük ezt az átvilágítást is” – mondta az elnök.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő