Nem minden tankönyv érkezik meg

Várhatóan több százezer tankönyv, illetve munkafüzet nem érkezik meg becsengetésre az iskolákba – tudta meg a Magyar Nemzet.

A napilap keddi számában megjelent cikk ismerteti, hogy várhatóan a tankönyvcsomagok 1-2 százaléka, összesen 150-300 ezer tankönyv nem érkezik meg a szeptember 1-jei tanévkezdésre. Főként olyan tankönyvekről, munkafüzetekről van szó, amelyeket most adnak ki először, illetve olyanokról, amelyeknek lejárt a minősítése, és most újra kell őket engedélyeztetni – magyarázta a Magyar Nemzetnek a csúszás okát Safranek László, a Tankönyves Vállalkozók Országos Testülete terjesztői tagozatának elnöke.

A legtöbb esetben a tankönyvszerzők csúsztak a leadással, de az is előfordult, hogy a kiadó túl későn nyújtotta be minősítésre a kiadványt. Az elnök hozzátette: a tanév első hetének végére minden kötet megérkezik az iskolákba.

Az iskolákban gondot okoz az is, hogy sok szülő az iskolakezdési támogatás keretében kapott vásárlási utalvánnyal akar fizetni a könyvcsomagért, ám azt a kereskedők nem fogadják el, mert a kibocsátó cég nem kereste meg a kiadókat.

Hirdetés